Ugrás a fő tartalomra

Európa végén, a Nordkappon

Utolsó reggelünket töltöttük Finnországban. A szállásunkon reggelit is kaptunk. A finn hölgy, aki előkészítette nekünk, nagyon kedves volt, sokat beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy már van esélyünk rá, hogy lássuk az északi fényt, ő már pár napja látta is, kicsit délebbre, de ahhoz tiszta éjszakát kell kifogni. Augusztus közepén kezdődik a szezon és a nap geomágneses aktivitásán múlik, hogy látható-e a fényjelenség. A mi esélyeinket rontotta egyrészt, hogy felhős volt az ég, és nem nagyon mutatott javulást az időjárás, másrészről pedig még mindig nagyon sokáig volt világos, fenn kellett volna maradnunk hajnal 2-ig legalább. Itt a finn-norvég határon még 11-kor sem volt teljesen sötét. Tehát az északi fény-nézésbe még nem éltük bele magunkat. Viszont megnyugtatott minket azzal kapcsolatban, hogy a medvéktől sem kell tartanunk. Ő nem helyi lakos, de van olyan helyi ismerőse, aki 60 év alatt egyszer látott medvét, még gyerekkorában. Szerencsére félnek az embertől. Bár kétlem, hogy jobban, mint mi tőlük. Mindenesetre nekünk medveijesztő csörgőnk is van, tehát tényleg kevés az esélyünk, hogy maciba fussunk bele az erdőben. 
Csomagolás után még gyönyörködtünk a kilátásban. A határt a két ország között itt egy folyó is jelzi, és a ház, ahol megszálltunk, ebben a folyóvölgyben található, kilátással a folyóra és Norvégiára.
Nem sikerült időben elindulnunk, de mivel Finnország és a Balti államok másik időzónában vannak, nyertünk útközben egy órát. Norvégiában hamar elkezdett változni a táj. Az első amit észrevettünk, hogy keskenyebb lett az út, majd, hogy újra fehér lett a KRESZ-táblák alapszíne. Aztán elkezdett az addigi dimbes-dombos táj is átalakulni. Egyre több magas hegyet láttunk, tetejükün pedig még havat.
Közel 100 kilométer után elértük az első fjordot is, amit utunk során láttunk. Ez volt a Porsanger-fjord, ennek a nyugati oldalán kellett végigautóznunk, hogy elérjük a Nordkappot, amit Európa végének mondanak. Bár ez nem teljesen igaz, hiszen a Nordkapp egy kis szigeten található, Mageroyán, nem a kontinentális Európán. Ha csak a kontinensen nézzük, akkor a nem messze fekvő, szintén Norvégiában található, Nordkinn-fokra kellene eljutni Európa legészakibb pontjára, de ide nem vezet autóút, és a Nordkapp 307 méteres függőleges sziklafala látványosabb is, mint a másik pont. Emellett a szigetet 1999-ben összekötötték egy víz alatti alagúttal is, az Északi-fok alagúttal, melyet 6 éven keresztül építettek, így úgymond a szárazföldhöz csatolták. Az alagút 6875 méter hosszú és legmélyebb pontja 212 méterrel van a tengerszint alatt. Félelmetes érzés keresztülautózni rajta, ködös szakaszai is vannak és hasonlóan keskeny ez is, mint általában az utak Norvégiában.
A szigeten még 50 kilométert kellett autóznunk, mire elértük az Északi fokot. Egy látogatóközpontot alakítottak itt ki, föld alatti kiállítótermekkel, ahol a Nordkapp történelméről és az évszakok változásáról lehet többet megtudni. Kávézó és szuvenírbolt is működik természetesen az épületben, kinn pedig a hely szimbólumává vált glóbusszal lehet fotózkodni, a szirt végén. 
Mi is lefotózkodtunk, utána pedig elindultunk hazafelé. Igaz még 3 hét az út innen hazáig, de már a jó irányba haladtunk. Este a Nordkapp közelében vadkempingeztünk. Hideg volt és az eső is esett szinte egész éjszaka, pedig nagyon ígéretesnek indult a helyszínválasztás egy fjord és tó között.

Vezetés: 300 km
Séta: 5417 m

Nordkapp


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A híres Preikestolen túra

Magunkhoz képest korán reggel indultunk a mai túrára, de mikor a Prédikálószék szikla parkolójához értünk, kiderült, hogy még korábban kellett volna jönnünk, mert már rengetegen voltak akkor a parkolóban és folyamatosan érkeztek a kocsik. Nem csodálkozhattunk, gyönyörű idő volt és hétvége. Az előző napok esői után sokan indultak el ma a sziklához. Mint kiderült, a mellettünk parkoló jármű tulajdonosa két napja várt már, hogy elálljon az eső és elindulhasson túrázni. Ehhez képest szerencsésnek éreztük magunkat. Ugyan mi is veszítettünk egy napot, de az előző nap sem telt el hiábavalóan, láttunk sok szépet. Gyors reggeli után összeszedtünk a szükséges holmikat, meleg ruhát, esőkabátot, kevés élelmet és vizet. Szó szerint tömegben indultunk neki a hegynek, de szerencsére fél óra után a nehezebb emelkedőkön szétszóródtak az emberek, mindenki a maga tempójában haladt felfele a lépcsőkön. Közel 4 km alatt kellett leküzdeni a 330 méteres szintkülönbséget. 270 méter magasról indultunk, a szi…

Veszélyes-e a síelés?

Január végén szüleimmel Franciaországba utaztam síelni. Nálunk a családban már-már hagyomány a téli síelés. Szüleim közel 20 éve telente többször is eljárnak a hegyekbe. Hol Ausztriába, hol Olaszországba, hol Szlovákiába, hol Franciaországba. Ilyenkor általában visznek magukkal valakit a családból, vagy akár többedmagunkkal is csatlakozhatunk. Tavaly unokaöcsémmel mentünk velük, szintén Franciaországba és a síelés második napján a felvonóból kiszállva sikerült olyan szerencsétlenül csúszni, hogy fellöktem Anyukámat, akinek térdszalag-húzódása lett és majd 2 hónapot feküdt otthon utána rögzítővel a lábán. Nem tudom, ez rémítette-e meg jobban Ádámot, vagy a hosszú buszos út Franciaországig, mindenesetre úgy döntött, hogy ő inkább otthon marad, míg mi síelünk, nem kockáztatva a testi épségét. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra nagyon, nehogy lesérüljek, mivel december óta megvannak a jegyeink a várva várt útra az USA-ba, ahol egy körutat tervezünk, valamint egy hajóútra a Karib-sz…

Tirana, Albánia fővárosa

Érkezésünk másnapján Tirana felfedezésére indultunk. A szállásunktól besétáltunk a központba. Már ez a séta is érdekes volt. Nagyon szép idő volt, ez fokozta a város mediterrán hangulatát. Az utcák tele voltak járókelőkkel, a parkokban idős bácsik ülték körül az asztalokat, dominóztak, sakkoztak, kártyáztak, a nénik az utcai árusoknál vásároltak. Mintha a város összes lakosa a házakon kívül tartózkodna. A főtérre érkeztünk, itt megkerestük a turista információs irodát, és beszereztük a szükséges térképeket és információkat. Tiranában nem kell nagy távolságokat megtenni, hogy az ember bejárja a látnivalókat, így nagyon kényelmes volt a városnézés. A főtéren kezdtünk, ami Szkander bég nevét viseli. Ekörül található az Óratorony, a város legrégibb mecsete, az Et’hem Bey mecset, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Opera épülete és itt található a tér közepén Szkander bég lovas szobra is. Épp dél lett, mire bejártuk a teret, meg is szólalt a müezzin imára szólító hangja a mecsetből, ugyanis Al…