Ugrás a fő tartalomra

Az albán tengerparton, Durresben

Utolsó teljes napunkon Albániában a tengerpartra utaztunk. A közlekedés kalandos volt ismét. Megint a városközpontból indult a helyi buszjáratunk, ami elvitt minket a buszpályaudvarra, ha lehet egyáltalán annak nevezni. A buszpályaudvar, ahonnan a tengerpartra, Durresbe mennek a buszok, az Eagle Square-n van, ami tulajdonképpen egy nagy körforgalom, aminek a közepén az albán zászlóban is szereplő sas áll. Amint leszálltunk a buszról, mást se hallottunk, mint férfiak kiabálást – „Durres, Durres”. Úgy tűnik ettől a körforgalomtól bárki, akinek kocsija volt, elvitt volna minket Durresbe. Az út túloldalán megláttunk egy parkolót, ahol több busz is zsúfolódott, rögtön felismertük, hogy onnan indul majd a buszunk. Haladtunk át az úton, közben jobbról-balról hallgattuk – Durres, Durres. Mi azonban ragaszkodtunk a hivatalos buszhoz. Biztos, ami biztos. Rögtön meg is találtuk, erre ki volt írva az ablakba az úti cél. Ugyanúgy működött ez is, mint a helyijáratos busz. Felszálltunk, majd menet közben a kalauznál kellett csak fizetnünk. Pontos indulási idő nem volt megadva, a kalauz számolta az utasokat és mikor úgy látta már elegen vagyunk, szinte tele volt a busz, akkor indulhattunk. Többször is megálltunk útközben, de így is csak fél óra volt az út.
A tengerpart itt Durresben nem volt túl szép, de igazából hasonlóra is számítottunk. Később hallottuk, hogy az ország déli részére érdemes menni, arra gyönyörű, tiszta partok vannak. Sajnos arra most nekünk nem volt időnk, majd legközelebb. A parthoz közel, a régi erőd egyik bástyáját (Velencei torony) néztük meg először. Nem véletlenül, ugyanis itt most egy kávézó, teraszbár működik. Szép a kilátás fentről és hangulatos a hely berendezése. A tornyon nem változtattak, látszik a 3,7 méter vastag fal, a teraszra pedig az eredeti, magas lépcsők vezetnek. A kastély, építésekor, az 5. században az Adria egyik legjelentősebb erődítménye volt.




Immár feltöltekezve, lementünk a partra és a szórakozás kedvéért béreltünk két bringóhintót, amikkel a parton tekerhettünk fél órán keresztül. Nem volt hosszú a partszakasz, így kétszer is végig tudtunk menni a parti sétányon. Mint mindenhol, a forgalmas városi partszakaszokon, itt is éttermek, kávézók, árusok sorakoznak. Gyalog is végigmentünk a parton, a távolabbi végén kagylókat, csigákat, kavicsokat gyűjtögettünk. Nem takarítják a partot, valószínűleg szezonon kívül nem éri meg, ami miatt sok helyen algás, kicsit büdös a part, viszont cserébe találni kagyló-, csigahéjakat. Meg is éheztünk a keresgélésben, beültünk ebédre egy part menti étterembe. Bár itt sem volt angol nyelvű étlap, mikor mondtuk, hogy halat is ennénk, a pincér már szaladt is be, és pár perc múlva tányéron hozott ki megmutatni pár friss halfélét, amiből lehetett választani az ebédhez. Nem volt szükség tudni a nevüket, a látvány többet mond az angol elnevezésüknél.




Ebéd után a város többi részét fedeztük fel. A városfalhoz sétáltunk, emellett található az amfiteátrum, melyre nemrégiben, egy építkezés során bukkantak rá. Az amfiteátrumot megkerülve, egy modern mecsetet találtunk, innen visszakanyarodva egy másik utcán felkaptatva, egy kis kilátóhoz jutottunk fel. Innen beláttuk ezt a kusza várost. Sok már az új épület, folynak az építkezések, de legalább ugyanennyi a már omladozó, lakhatatlan épület is. Visszamentünk a mecsethez, ezzel szemben egy modern, hatalmas tér található. 

Amfiteátrum

Lassan ideje volt visszamenni és megtalálni a Tiranába tartó buszt, de még előtte elcsábultunk egy cukrászda kínálatát látva. Már ahogy Tiranában sétáltunk, ott is feltűnt, hogy milyen guszta péksüteményeket és édességeket árulnak lépten-nyomon, de eddig megálltuk, hogy ilyen cukros ételeket együnk. Viszont most, mikor tudtuk, hogy sok lehetőségünk már nem lesz, hogy megkóstoljuk őket, nem tudtunk ellenállni nekik. Nagyon édesek és nagyon finomak voltak. Kis pihenő után visszamentünk a buszpályaudvarra, ahol most mindenki azt kiabálta „Tirana, Tirana”. Mi ismét a hivatalos buszt választottuk, amire ki is volt írva, hogy Tiranába tart. Elsőként szálltunk fel a buszra, így fel voltunk rá készülve, hogy sokára fogunk csak elindulni, ha meg kell várni, hogy megteljen a busz. Aztán 10 perc múlva mégis meglepődtünk, mert félig sem volt a busz, de elindultunk. De örömünk korai volt. A buszpályaudvar stoptáblájáig jutottunk, de valószínűleg a kalauz észbe kaphatott, hogy kevés az utas, mert kinyitották az ajtót és még felszállt néhány utas, majd vissza is tolattunk az eredeti beállóba és vártunk még negyed órát kb, mire végül ténylegesen is elindultunk. Tiranában hatalmas dugó volt, hiába haladtunk megint gyorsan a fő útvonalon, mikor a városba értünk, már csak araszoltunk, így a visszaút majdnem egy órás lett. És még ezután buszoznunk kellett a központba, majd sétálhattunk vissza a szállásra. Sikerült elfáradnunk, még a konditerembe se mentünk le. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A híres Preikestolen túra

Magunkhoz képest korán reggel indultunk a mai túrára, de mikor a Prédikálószék szikla parkolójához értünk, kiderült, hogy még korábban kellett volna jönnünk, mert már rengetegen voltak akkor a parkolóban és folyamatosan érkeztek a kocsik. Nem csodálkozhattunk, gyönyörű idő volt és hétvége. Az előző napok esői után sokan indultak el ma a sziklához. Mint kiderült, a mellettünk parkoló jármű tulajdonosa két napja várt már, hogy elálljon az eső és elindulhasson túrázni. Ehhez képest szerencsésnek éreztük magunkat. Ugyan mi is veszítettünk egy napot, de az előző nap sem telt el hiábavalóan, láttunk sok szépet. Gyors reggeli után összeszedtünk a szükséges holmikat, meleg ruhát, esőkabátot, kevés élelmet és vizet. Szó szerint tömegben indultunk neki a hegynek, de szerencsére fél óra után a nehezebb emelkedőkön szétszóródtak az emberek, mindenki a maga tempójában haladt felfele a lépcsőkön. Közel 4 km alatt kellett leküzdeni a 330 méteres szintkülönbséget. 270 méter magasról indultunk, a szi…

Veszélyes-e a síelés?

Január végén szüleimmel Franciaországba utaztam síelni. Nálunk a családban már-már hagyomány a téli síelés. Szüleim közel 20 éve telente többször is eljárnak a hegyekbe. Hol Ausztriába, hol Olaszországba, hol Szlovákiába, hol Franciaországba. Ilyenkor általában visznek magukkal valakit a családból, vagy akár többedmagunkkal is csatlakozhatunk. Tavaly unokaöcsémmel mentünk velük, szintén Franciaországba és a síelés második napján a felvonóból kiszállva sikerült olyan szerencsétlenül csúszni, hogy fellöktem Anyukámat, akinek térdszalag-húzódása lett és majd 2 hónapot feküdt otthon utána rögzítővel a lábán. Nem tudom, ez rémítette-e meg jobban Ádámot, vagy a hosszú buszos út Franciaországig, mindenesetre úgy döntött, hogy ő inkább otthon marad, míg mi síelünk, nem kockáztatva a testi épségét. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra nagyon, nehogy lesérüljek, mivel december óta megvannak a jegyeink a várva várt útra az USA-ba, ahol egy körutat tervezünk, valamint egy hajóútra a Karib-sz…

Tirana, Albánia fővárosa

Érkezésünk másnapján Tirana felfedezésére indultunk. A szállásunktól besétáltunk a központba. Már ez a séta is érdekes volt. Nagyon szép idő volt, ez fokozta a város mediterrán hangulatát. Az utcák tele voltak járókelőkkel, a parkokban idős bácsik ülték körül az asztalokat, dominóztak, sakkoztak, kártyáztak, a nénik az utcai árusoknál vásároltak. Mintha a város összes lakosa a házakon kívül tartózkodna. A főtérre érkeztünk, itt megkerestük a turista információs irodát, és beszereztük a szükséges térképeket és információkat. Tiranában nem kell nagy távolságokat megtenni, hogy az ember bejárja a látnivalókat, így nagyon kényelmes volt a városnézés. A főtéren kezdtünk, ami Szkander bég nevét viseli. Ekörül található az Óratorony, a város legrégibb mecsete, az Et’hem Bey mecset, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Opera épülete és itt található a tér közepén Szkander bég lovas szobra is. Épp dél lett, mire bejártuk a teret, meg is szólalt a müezzin imára szólító hangja a mecsetből, ugyanis Al…