Ugrás a fő tartalomra

Az albán tengerparton, Durresben

Utolsó teljes napunkon Albániában a tengerpartra utaztunk. A közlekedés kalandos volt ismét. Megint a városközpontból indult a helyi buszjáratunk, ami elvitt minket a buszpályaudvarra, ha lehet egyáltalán annak nevezni. A buszpályaudvar, ahonnan a tengerpartra, Durresbe mennek a buszok, az Eagle Square-n van, ami tulajdonképpen egy nagy körforgalom, aminek a közepén az albán zászlóban is szereplő sas áll. Amint leszálltunk a buszról, mást se hallottunk, mint férfiak kiabálást – „Durres, Durres”. Úgy tűnik ettől a körforgalomtól bárki, akinek kocsija volt, elvitt volna minket Durresbe. Az út túloldalán megláttunk egy parkolót, ahol több busz is zsúfolódott, rögtön felismertük, hogy onnan indul majd a buszunk. Haladtunk át az úton, közben jobbról-balról hallgattuk – Durres, Durres. Mi azonban ragaszkodtunk a hivatalos buszhoz. Biztos, ami biztos. Rögtön meg is találtuk, erre ki volt írva az ablakba az úti cél. Ugyanúgy működött ez is, mint a helyijáratos busz. Felszálltunk, majd menet közben a kalauznál kellett csak fizetnünk. Pontos indulási idő nem volt megadva, a kalauz számolta az utasokat és mikor úgy látta már elegen vagyunk, szinte tele volt a busz, akkor indulhattunk. Többször is megálltunk útközben, de így is csak fél óra volt az út.
A tengerpart itt Durresben nem volt túl szép, de igazából hasonlóra is számítottunk. Később hallottuk, hogy az ország déli részére érdemes menni, arra gyönyörű, tiszta partok vannak. Sajnos arra most nekünk nem volt időnk, majd legközelebb. A parthoz közel, a régi erőd egyik bástyáját (Velencei torony) néztük meg először. Nem véletlenül, ugyanis itt most egy kávézó, teraszbár működik. Szép a kilátás fentről és hangulatos a hely berendezése. A tornyon nem változtattak, látszik a 3,7 méter vastag fal, a teraszra pedig az eredeti, magas lépcsők vezetnek. A kastély, építésekor, az 5. században az Adria egyik legjelentősebb erődítménye volt.




Immár feltöltekezve, lementünk a partra és a szórakozás kedvéért béreltünk két bringóhintót, amikkel a parton tekerhettünk fél órán keresztül. Nem volt hosszú a partszakasz, így kétszer is végig tudtunk menni a parti sétányon. Mint mindenhol, a forgalmas városi partszakaszokon, itt is éttermek, kávézók, árusok sorakoznak. Gyalog is végigmentünk a parton, a távolabbi végén kagylókat, csigákat, kavicsokat gyűjtögettünk. Nem takarítják a partot, valószínűleg szezonon kívül nem éri meg, ami miatt sok helyen algás, kicsit büdös a part, viszont cserébe találni kagyló-, csigahéjakat. Meg is éheztünk a keresgélésben, beültünk ebédre egy part menti étterembe. Bár itt sem volt angol nyelvű étlap, mikor mondtuk, hogy halat is ennénk, a pincér már szaladt is be, és pár perc múlva tányéron hozott ki megmutatni pár friss halfélét, amiből lehetett választani az ebédhez. Nem volt szükség tudni a nevüket, a látvány többet mond az angol elnevezésüknél.




Ebéd után a város többi részét fedeztük fel. A városfalhoz sétáltunk, emellett található az amfiteátrum, melyre nemrégiben, egy építkezés során bukkantak rá. Az amfiteátrumot megkerülve, egy modern mecsetet találtunk, innen visszakanyarodva egy másik utcán felkaptatva, egy kis kilátóhoz jutottunk fel. Innen beláttuk ezt a kusza várost. Sok már az új épület, folynak az építkezések, de legalább ugyanennyi a már omladozó, lakhatatlan épület is. Visszamentünk a mecsethez, ezzel szemben egy modern, hatalmas tér található. 

Amfiteátrum

Lassan ideje volt visszamenni és megtalálni a Tiranába tartó buszt, de még előtte elcsábultunk egy cukrászda kínálatát látva. Már ahogy Tiranában sétáltunk, ott is feltűnt, hogy milyen guszta péksüteményeket és édességeket árulnak lépten-nyomon, de eddig megálltuk, hogy ilyen cukros ételeket együnk. Viszont most, mikor tudtuk, hogy sok lehetőségünk már nem lesz, hogy megkóstoljuk őket, nem tudtunk ellenállni nekik. Nagyon édesek és nagyon finomak voltak. Kis pihenő után visszamentünk a buszpályaudvarra, ahol most mindenki azt kiabálta „Tirana, Tirana”. Mi ismét a hivatalos buszt választottuk, amire ki is volt írva, hogy Tiranába tart. Elsőként szálltunk fel a buszra, így fel voltunk rá készülve, hogy sokára fogunk csak elindulni, ha meg kell várni, hogy megteljen a busz. Aztán 10 perc múlva mégis meglepődtünk, mert félig sem volt a busz, de elindultunk. De örömünk korai volt. A buszpályaudvar stoptáblájáig jutottunk, de valószínűleg a kalauz észbe kaphatott, hogy kevés az utas, mert kinyitották az ajtót és még felszállt néhány utas, majd vissza is tolattunk az eredeti beállóba és vártunk még negyed órát kb, mire végül ténylegesen is elindultunk. Tiranában hatalmas dugó volt, hiába haladtunk megint gyorsan a fő útvonalon, mikor a városba értünk, már csak araszoltunk, így a visszaút majdnem egy órás lett. És még ezután buszoznunk kellett a központba, majd sétálhattunk vissza a szállásra. Sikerült elfáradnunk, még a konditerembe se mentünk le. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bemutatkozás

Idén májusban hirtelen úgy döntöttünk, hogy feladva addigi munkánkat, augusztustól "másfél év szabadságra" megyünk. Felmondtunk munkahelyünkön és most úgy tervezzük, nagyjából másfél évre kicsit kiszakadunk a mókuskerékből és valami egészen mással foglalkozunk, mint eddig évekig az irodában.
Főként utazgatni szeretnénk, hogy jobban megismerjük a világot és magunkat is, de arra is gondoltunk, hogy ha úgy adódik dolgoznánk is. Akár önkéntes munkát is végeznénk vagy esetleg szállásért és ellátásért cserébe dolgoznánk valahol.
Különböző terveink vannak, először is a Nordkappra készülünk autóval, az itteni kánikulából a hűvösebb égtájak felé utazunk.
Erika & Ádám



Kempingezési gyakorlat

Készülődvén a nagy útra, különböző gyakorlatokat tartunk Ádámmal. Szarvason a Holt-Körösben fürödve már tartottunk mentési gyakorlatot Baywatch-módra, aztán mivel én évek óta nem vezettem, de most két sofőrre lesz szükségünk, mivel több mint 7000 km-t kell megtennünk autóval, vezetési gyakorlatot is tartottunk. Sátorépítési gyakorlat is volt már, nem is akárhol, a szobában, az esős idő miatt.
A legfontosabb viszont a kempingezési gyakorlat volt, mivel már nagyon rég nem sátrazott egyikünk sem és úgy tervezzük, hogy az északi körutunk nagy részén az éjszakákat sátorban fogjuk eltölteni.
Ki kellett próbálnunk, hogy hogyan bírjuk a sátorozással járó macerát.
Galyatetőre utaztunk el pár napra a Mátrába, ahol a Turista Centrum új kempingjét próbáltuk ki, ami még teljesen kész sincsen. Nincs pl elkerítve az erdőtől így rögtön első éjszaka, nem sokkal lefekvés után fontos dolgot tanultunk. Ételt, könnyen megközelíthető helyen, még a sátor előterében sem lehet hagyni, mivel a rókáknak jó a s…

Kezdődik az utazás

Ma reggel végre elindultunk a várva várt kalandra. Utazáshoz ideális, esős napot fogtunk ki, az előző napi 40 fokos kánikula után. Kényelmes tempóban haladtunk, 550 kilométert tettünk meg egész nap.
Többször is megálltunk, többek között azért is, hogy geocaching ládákat keressünk. Azt találtam ki ugyanis, hogy útközben végig „nyomokat” hagyunk majd. Otthagyjuk az aláírásunkat a geocaching ládákban. Az elsőt Poroszlón találtuk, majd a következőt már Szlovákiában, Lipnikyben. Nem vagyunk nagy ládakeresők, de ha megyünk valamerre és útba esik egy-egy érdekes láda, azt begyűjtjük. Most inkább az egyszerűbbeket kerestük menetközben.
Délután már Lengyelországba értünk és 6-kor még a nap is előbújt. Meg is álltunk rögtön egy magyar étteremnél. Még csak pár órája hagytuk el az országot, de a honvágy máris ide húzott minket J
Bográcsgulyást, egy helyi specialitást, rzeszowi savanyú levest és Gundel palacsintát rendeltünk. Az étlapon tényleg rengeteg magyar étel volt és magyar borok is. A falo…