Capitolium, II. Vittorio Emanuele emlékműve

A Piazza Venezia a város egyik csomópontja. A téren álló emlékmű, II. Viktor Emanuelnek állít emléket, aki 1861-ben egyesítette Olaszországot. Ő lett az ország első királya. A fehér épület Róma szinte minden pontjáról látható, használható tájékozódási segítségként.


Az emlékmű mögött magasodik a Capitolium-domb, ahol az antik Róma legszentebbnek tekintett temploma állt. A mai teret viszont már Michelangelo tervei alapján alakították ki. A tér közepén áll Marcus Aurelius szobra, mely a világ legrégebbi lovasszobra (i.u. 2. század), még a kereszténység előtti időkből. Csak azért nem rombolták le sokáig, mert I. Constantinus emlékművének gondolták. Ő volt az első császár, aki felvette a keresztény hitet. A Capitoliumról nagyszerű a rálátás a Forum Romanumra és a Colosseumra is.


Két sarokra a Piazza Veneziától található a Chiesa del Gesú, ami egy ingyenesen látogatható monumentális templom. Bár én nem vagyok elragadtatva a katolikusok pompázatos díszítésétől, ennek a templomnak a festményei gyönyörűek és élettel teliek, sokszor nem is látszik, hogy csak festményről van-e szó, vagy domborművet látunk. 

Chiesa del Gesú


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések