Gauja Nemzeti Park II

A következő napot is a Gauja Nemzeti Parkban töltöttük, volt még bőven látnivaló. Az útleírásból, amit olvasgattunk, tudtuk, hogy van egy vár a közeli Cesis városában, ahol az egyik ablaktalan toronyba kis lámpással kell felmászni a szűk csigalépcsőkön. Én ezt mindenképp meg szerettem volna nézni, izgalmasnak tűnt, bár a turaidai kastély tornya is hasonló volt, oda is csigalépcsőn kellett felmenni. Cesis kb 40 kilométerre van Siguldától, hamar átértünk oda. Mire odaértünk, a reggeli hűvös időt tűző napsütés váltotta fel. Megint nem akkor volt napsütéses, meleg idő, amikor vízparton voltunk. Hamar megtaláltuk a várkertet és ott még gyorsan egy geocaching ládát is, aztán egy kézműves fagyi után mentünk felfedezni a várat. A várat a 13. század elején, a Német Kardtestvérek Lovagrendje építette, a nyugati torony, ami minket igazán érdekelt, a lovagrend nagymesterének fogadótermét rejti.

Nem tudtuk pontosan, hogy van-e vezetett túra, vagy mehet-e mindenki amerre lát, és a pénztáros nem volt túl bőbeszédű, nem nagyon akart eligazítást adni, egyszavas válaszokat adott a kérdéseinkre. Már nem először tapasztaltuk, hogy tényleg kicsit zárkózottak az északiak. Nem gorombák, de nem is túl közlékenyek, beszédesek. Végül azért feltaláltuk magunkat. Elindultunk megkeresni a tornyot. Először egy másik toronyba mentünk, itt egy vaslétrán lefelé kellett mászni két szintet, de csak egy pottyantós WC-t találtunk odalenn. Ezt az alkalmatosságot a legtöbb toronyban megtaláltuk, amiben jártunk, később is. Végül meglett az ablaktalan torony is. Egy korabeli öltözékű fiú gyújtotta meg a lámpásokat és osztotta ki a turistáknak. Fogtuk a kis lámpásainkat és indultunk a toronyba. Három szintes a torony, felfelé és lefelé külön út vezet és tényleg jó néhányszor hasznos volt a gyertya fénye, olyan sötét volt a csigalépcsőkön. A torony első szintjén volt a nagymester fogadóterme és szobája. Miután lejöttünk, még körülnéztünk a várkert másik részében, ahol középkori fűszereskertet is kialakítottak és egyéb korabeli használati eszközöket is elhelyeztek – játékokat, kalodát, ágyúgolyókat.

Cesis, Siguldával ellentétben óvárosias hangulatú település, sikátorokkal, régi házakkal, macskaköves utcákkal, de itt is, mint Kuldigában, rossz állapotban vannak az épületek.

Rövid séta után, indultunk vissza Siguldába, ahol még túrázni készültünk. Útközben viszont beborult és mire Siguldába értünk, szakadt az eső. Kicsit vártunk a kocsiban és közben változtattunk a terveinken. Mikor csendesedett az eső, gyorsan megnéztük a siguldai várat is, majd egy rövidebb túrát tettünk az előzetesen kigondoltnál, a Gauja-folyó mentén. A 15 méter magas Velnala homokkő sziklákat néztük meg a folyó mentén és az itt lévő barlangot. Kellemes, de sietős túra volt, mert elkezdett megint dörögni az ég. Épp visszaértünk a kocsihoz, mikor eleredt az eső. Néztük az időjárás jelentő portálokat és úgy tűnt, a tengerparton kedvezőbb az időjárás. Mivel csak 60 kilométerre voltunk, hamar le is értünk a partra, mégpedig a Laucu vándorkövekhez, amiket a jég lökött ki a tengerpartra 1853 tavaszán.

Találtunk egy kempinget is, így itt töltöttük az utolsó esténket Lettországban. Lettországból úgy érzem kihoztuk, amit lehetett. Sokat túráztunk és az összes főbb nevezetességet sikerült megnéznünk. 

Vezetés: 145 km

Séta: 13777 m