Kummakivi, a furcsa kő

Az előző estét egészen az orosz határ közelében töltöttük, Kelet-Finnországban, mert ezen a részen van egy nagyon érdekes ingókő, a Kummakivi, amit meg akartunk nézni. Annyira közel voltunk Oroszországhoz, hogy már a szálláson is jobban boldogultunk volna az orosszal, mint az angollal.

A Kummakivi finnül csak annyit jelent, hogy „furcsa kő”. Megtalálni elég nehéz. Mint utóbb kiderült, a kő magánterületen található, ezért nincs jelölve az út és kiépített turistaútvonal sincs, csak a kitaposott ösvényt lehet követni. Megnézni viszont annak ellenére is meg lehet, hogy magánterület. A skandináv országokban és Finnországban is, amit az erdő ad, az közös érték. Minden ember joga áthaladni, letáborozni, bogyót gyűjteni a műveletlen területeken, erdőkben.

Minket a GPS elvitt egy tó partjáig, egy többnyire kövezett út végéig, ami szerinte a sziklához a legközelebb volt. Már parkolt itt egy autó és mire mi kiszálltunk, elrendezkedtünk, megállt mellettünk még egy, így sejtettük, hogy még ha jelezve nincs is, de jó helyen lehetünk, hacsak a többiek nem bogyót vagy gombát jöttek gyűjteni. Finnországban a bogyógyűjtés általános dolog, sokan kijárnak az erdőbe, ilyenkor nyár végén, mikor bogyószezon van. Elindultunk az egyik ösvényen, amit megláttunk, de annak hamar vége lett, az utat elárasztotta a víz. Elindultunk egy másikon, láttuk, hogy az utánunk jövők is arra mentek. Az elején még kellemesen járható kis túraútvonalnak tűnt, csak néhány kidőlt fát kellett átlépni és néhány pocsolyát kikerülni, de nagyjából 1 kilométer után, változott az út. Át kellett kelnünk a tavon, egy lápos részen, de itt nem voltak pallók, mint ahol eddig jártunk, csak pár vékonyka fa volt végig fektetve az útvonalon híd gyanánt. Mivel azok sem voltak rendesen kitámasztva, elég izgalmas volt az átkelés. Volt, ahol kezünkben két hosszú bottal próbáltunk támaszkodni, közben alattunk mozogtak a lefektetett fák, és ez még nem volt minden. A tó túloldalán alig találtuk meg az ösvényt, ott is elvágta az utunkat egy vízfolyás, alig tudtunk átkelni rajta. Néhol bokáig süllyedtünk a mocsaras részen. Két fatörzs volt keresztben a vízfolyáson, végül azokon egyensúlyozva tudtunk átjutni a túlpartra. Innen már ismét elég jó út vezetett valamerre, de fogalmunk sem volt még mindig, hogy jó helyen vagyunk-e, mert nem volt jelölve sehol, hogy itt van-e a kő a közelben.

Aztán az egyik kanyar után feltűnt a Kummakivi! Nehéz volt elhinni, hogy egy ilyen látványosságot tényleg ezen az úton kell megközelíteni, így a kő körbejárása és a fotózás után körbenéztünk és persze kiderült, hogy van másik út is a kőhöz, visszafelé már azon mentünk. Igaz kerülőút volt, de legalább nem kellett a lápon keresztülvágnunk.

A túra után, a nap többi részében megint csak utaztunk, mert az idő még mindig nem volt nagyon kedvező. Estére egy tóparti kempingig jutottunk, itt éjszakáztunk, de nem sátorban, hanem egy picike faházban.

Vezetés: 375 km
Séta: 10002 m

Kummakivi

Izgalmas volt az út a kőig