Szilveszter a chilei tóvidéken

Az év utolsó napjára sikerült olcsó repülőjegyet foglalnunk Santiagóból Puerto Monttba, ami a chilei tóvidék (Región de Los Lagos) egyik központja. Kb 1000 km-re fekszik Santiagótól, így nem volt hosszú a repülés, nagyjából másfél óra alatt értünk oda. Busszal viszont 12 óra alatt lehetett volna megtenni az utat, ráadásul valószínűleg ugyanilyen, vagy magasabb áron árulják a jegyeket. 

Erről a régióról és a határ túloldalán fekvő argentin párjáról, melynek központja Bariloche, mindenhol olvasni, hogy mennyire hasonlít Németországra, Svájcra, Írországra, stb, így az útvonaltervezéskor majdnem kihagytuk, gondolván, hogy miért néznénk olyat, ami Európában is van. Végül azért döntöttünk úgy, hogy mégis ellátogatunk ide, mert akármennyire is nagy a hasonlóság, építészetben, állattartásban, az európai zöld legelők felé nem magasodnak hófedte vulkánok és nem lehet egyik említett országban sem pingvineket látni. Ráadásul azért a helyszínen kiderült, hogy ennél azért még több különbség van. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy beiktattuk az útitervbe, sőt nekem ez a környék tetszett legjobban eddigi utazásunk során. Csak két dolog volt, ami kicsit rontott az élményeken. Először is, azért olyan szép ez a terület, mert minden zöld, örökzöld, dús növények nőnek mindenfele. Ez viszont csak azért lehetséges, mert évente nagyjából 230 napon esik az eső. Mi 8 napot töltöttünk el itt, ebből 4 nap volt esős, tehát aránylag még szerencsénk is volt, de azért jobb lett volna egy kicsit több napsütés és felhőtlen égbolt. A másik zavaró körülmény, az a gépkocsi hiánya volt, ami nagyban megnehezítette a dolgunkat, viszont most le kellett mondanunk a bérlésről. Drága is volt, viszont leginkább a feltételekkel volt bajunk. Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg dél-amerikai cégeknél milyen önrészt kell vállalni probléma esetén. Amiket mi találtunk, ott 750 dollárig kellett volna felelni a károkért, ami nagyon magas összeg, az egyesült államokbeli 50-100 dollárok után. Autó hiányában bele kellett tanulnunk egy újfajta utazási módba, ami az elején kissé nehezen ment.

A repülőnk Puerto Monttban szállt le, de innen mi rögtön tovább is mentünk a nagyjából 20 km-re fekvő Puerto Varasba, ami a térség turisztikai központja. A Llanquihue tó mellett fekszik ez a kisváros, melyet német telepesek alapítottak a 19. század közepén. Még ma is őrzik a német hagyományokat, német iskola is működik a városban. A településen nincs sok látnivaló, de jókat lehet sétálni a tóparton, ahonnan tiszta időben látni az Osorno és a Calbuco vulkánokat is. A part melletti Philippi dombra (Cerro Philippi) is érdemes felkapaszkodni. Mi itt figyeltünk fel rá először, hogy ezen a részen mennyivel nagyobbra nőnek a növények, mint más éghajlatokon, köszönhetően az esős időjárásnak és kiegyensúlyozott hőmérsékleteknek.

Borús időben sajnos nem látszódnak a vulkánok a tó túlpartján

Középen a felhőbe burkolózó tökéletes formájú Osorno vulkán

A Szilveszter volt végre az első ünnep az utunk során, amit mi is meg tudtunk ünnepelni ugyanúgy, mint a helyiek. Éjfél előtt nem sokkal kivonult mindenki a tópartra, ahol szólt a zene és vártuk a visszaszámlálást 12-ig, amikor is elkezdték a tűzijátékot. Pezsgő helyett borral koccintottunk az újévre, mert abból találtunk kisüvegeset, így még pohár sem kellett. A tűzijáték nagyon színvonalas volt, két helyről lőtték fel a rakétákat, legalább fél órán keresztül. Teljesen otthon éreztük magunkat, az időjárás sem sokban különbözött, itt is dideregtünk végig. Egy rosszabb, esős, hideg nyári nap ebben a térségben olyan, mint nálunk egy szép, melegebb téli nap. A közönséggel is teljesen elégedettek voltunk, nem volt petárdázás, mindenki visszafogott volt, nem láttunk részeg randalírozókat. Az egyetlen, amivel idegesítették egymást az emberek, az a szerpentin spray volt, amit mindenhova és mindenkire fújtak.

Alpesi stílusú épületek Puerto Varasban

Előző

Folytatás