Néhány nap Santiago de Chilében

Chile fővárosáról, Santiagóról, nem olvastunk nagyon kedvező kritikákat, unalmasnak írták a legtöbben, de mi azért mégis megnéztük magunknak, mert a repülőnk indulásáig volt még néhány nap. Szerencsére nem bántuk meg, nagyon jól éreztük magunkat. Igazi nyári meleg volt, a város az eddigiekhez képest szép, rendezett, tiszta volt. Az embernek sokszor olyan érzése van, mintha egy európai nagyvárosban járna. A központban rengeteg a sétálóutca és a széles sugárutak. Csak a Mapuche folyóhoz nem érdemes menni, mert bár a korábbiakkal ellentétben már nem engedik bele a szennyvizet, még mindig elég koszos a folyómeder, és a víz barna színe sem túlságosan kellemes látvány.

Santiagói látkép

A szállásunk egy 32 emeletes épületben volt, aminek fel tudtunk menni a tetejére is, ahol kilátót és grillezőt alakítottak ki. Ez itt nem meglepő, a város tele van ilyen és még magasabb toronyházakkal, amelyekhez legtöbb esetben medence is tartozik, sokszor a ház tetején, panorámával a városra. De még ha volt is ilyen privát kilátónk, azért felmásztunk a város két dombjára is. Először a Cerro Santa Lucia kilátójába mentünk. Ez a domb, az oldalába épített szökőkutakkal, és parkokkal, a város közepén fekszik, közel a piachoz, ahova szintén érdemes elmenni. A piac, bár messze vagyunk a tengertől, halakkal, kagylókkal, tenger gyümölcseivel van tele. Sok az étterem is, ahol feldolgozott formában kínálgatják őket. Alig lehet elkerülni, hogy behúzzanak valahova enni, annyira erőszakosan invitálnak.

Cerro Santa Lucía

A másik dombocska, ahova érdemes felmenni, a Cerro San Cristobal. Ez egy hatalmas városi park, a világon az egyik legnagyobb. A nyugati oldalán siklóval lehet a csúcsra felmenni, délről pedig felvonóval lehet megközelíteni. Mi a siklóval próbálkoztunk, de a hosszú sort látva végül inkább gyalog mentünk fel a csúcson lévő Mária szoborig. A mediterrán nyári melegben nem volt a legkellemesebb túra, de legalább nem kellett sorban állnunk. A városhoz közelebbi dombról felvonóval átlibegtünk egy másik dombra, onnan pedig már gyalog mentünk vissza a városba. Odafenn az emberek kezében furcsa italokat vettünk észre, aztán azt is megtaláltuk, hol szerzik be őket. Az utcai árusoknál egy érdekes helyi sajátosságot lehet kapni, a neve, mote con huesillos. Féltünk, hogy mit fogunk kapni, de azért mi is vettünk egy adagot. Italként árulják, pohárban, de desszertként is funkcionál. Szárított őszibarackot és egy nagy adag búzamagot felpuhítanak cukros, fahéjas vízben, és ezt így egyben hidegen tálalják. Nem volt rossz, de azért kettőnknek elég volt egy kisebb adag.

Kilátás a Cerro San Cristobalról, Chile legmagasabb épületére

Mote con huesillo

Santiagóban több ingyenes múzeum is található, így mivel futotta az időnkből, mi is elnéztünk kettőbe. A nagy melegben amúgy is jól esett kicsit pihenni egy árnyékos helyen. A Museo Nacional de Bellas Artes, azaz a Szépművészeti múzeum nekünk csalódás volt, alig volt a kiállításnak egy-két darabja, amelyik tetszett nekünk, de a Museo Nacional de Historia Natural, azaz a Természettudományos múzeum, ami a Quinta Normal parkban található, annál érdekesebb volt. Chile különböző tájegységeit mutatta be a kiállítás, az arra jellemző állat- és növényfajtákkal, valamint az egyéb természeti sajátosságokkal. Sajnos a legtöbb információ csak spanyolul van kiírva, tehát aki azt nem érti, nem biztos, hogy élvezni fogja a múzeum bejárását.

Plaza de Armas

Nem ajánlom feltétlenül Santiagót, ha valakinek csak maximum egy hónapja van Dél-Amerikára, mert akkor tényleg vannak érdekesebb helyek, ahova érdemes elmenni. Viszont, ha valaki egy fárasztó, hosszú dél-amerikai utazás közben meg akar pihenni egy kulturált, mégsem túl drága városban, arra szerintem az egyik legjobb hely.

Előző

Folytatás