Irány Ushuaia! - avagy, hogyan lettünk csempészek

El Chaltenból újra délnek vettük az irányt, egészen pontosan Argentína legdélebbi városába, a Beagle-csatorna partján fekvő Ushuaiába igyekeztünk. Szerintük, ez Dél-Amerika legdélebbi városa is, de a chileiek erre rákontráznak azzal, hogy Dél-Amerika legdélebbi települése a Beagle-csatorna túlpartján fekvő Puerto Williams. Az egész azért furcsa, mert mindkettő Tűzföldön található, amely még ha hozzá is tartozik a dél-amerikai kontinenshez, mégiscsak egy sziget. De ezzel a problémával már találkoztunk tavalyelőtt a Nordkappon, mikor Európa legészakabbi pontjára igyekeztünk. Ott sem volt teljesen egyértelmű, hogyan választották éppen azt a pontot a legészakabbiknak, mikor nem is az.

A lényeg az, hogy valahol ez mégis csak a világ vége, mégha ezt az érzést már megtapasztaltuk Punta Arenasban is, ide el kellett jönnünk. Ráadásul elég jó áron lehet innen repülőjegyet kapni vissza a civilizációba, Buenos Airesbe, így nem hagyhattuk ki az útitervünkből. Innen indulnak az Antarktiszra tartó hajók is, de nem volt olyan szerencsénk, hogy olcsó last minute jegyet kapjunk, így ennél délebbre most nem jutottunk.

Ushuaia, a világ vége

De egyelőre még Ushuaiába kellett eljutnunk. El Chalténból délután visszabuszoztunk El Calafatéba, ahol hosszú órákat vártunk az este induló buszunkra, amelyik éjszaka, néhány óra alatt, levitt minket Rio Gallegosig. Ez egy nagyon lehangoló település volt. A buszmegállóban még kávét sem lehetett kapni, pedig kora reggel értünk oda, jól esett volna egy. Örültünk, mikor ismét buszra ülhettünk, végre az utolsóra, ami elvitt Ushuaiáig. De azért nem hagyták, hogy sokat melegítsük az üléseket, jó néhányszor le-fel kellett szállnunk. Argentínának a Tűzföldön fekvő részére – közúton – csak Chilén keresztül visz az út és valószínűleg mivel a két országnak közelmúltbeli területi vitái is voltak, hiába csak átutazunk az országon egy menetrendszerinti buszon, rendesen be kellett lépnünk újra a határon. Ez viszont azt jelenti Chilében, hogy a csomagokat is átnézik és elveszik a gyümölcsöt, zöldséget, húsárut, ami az embernél van. Amikor először beléptünk Chilébe, a hajóról szálltunk le, nem volt semmink, de most azért a 14 órás buszútra élelemmel is készültünk. Nem voltunk biztosak mennyire veszik komolyan az ellenőrzést, de gyanús volt, hogy lassan halad a sor, így még sorban állás közben gyorsan magunkba tömtünk egy-egy szilvát. Arra viszont már nem volt idő, hogy az egyetlen nálunk lévő almát is megegyük. Mivel kifejezetten nem mondtak semmit buszra szálláskor, nem gondoltuk, hogy nagy baj lehet belőle. De aztán mikor Ádám táskája átment az átvilágításon és meglátták benne az almát!!! Egy szem almát!!! Éppen, hogy csak nem kapott ezért a súlyos csempészésért 250 dolláros bírságot!!! És ezt teljesen komolyan gondolták, legalábbis olyan ábrázatot vágtak hozzá, és elvárták, hogy még hálás legyen az ember, mert nem kap büntetést egy alma miatt! Végül csak elkobozták az almát és új papírt töltöttetek ki Ádámmal, amin be kellett vallania, hogy valamilyen agrárterméket akart meggondolatlanul az országba bejuttatni. Ahogy pedig mentünk kifelé az épületből, láttuk is az elkobzott, finom almánkat. Már össze volt rakva bizonyítékként az új, bűnösséget beismerő papírral. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, sorakoztak már ott mások csempészárui is. Banánok, szőlőfürtök, más almák is. Volt, aki pedig ott ette meg a röntgengép mellett a szalámis szendvicseit, amiket nem akart kidobásra ítélni.

A határ után nem sokkal jött következő kalandunk. A Magellán-szoros partjára értünk, amin komppal kellett átkelnünk. Itt úgy szállt le a sofőr a buszról, hogy elmegy megkérdezni, működik-e a komp. Elég szeles volt az idő, nagyok voltak a hullámok, de az eszünkbe sem jutott eddig, hogy mi történik, ha vihar van és nem lehet kompra szállni….szerencsére nem derült ki, hogy ilyenkor mit csinálnak az utasok, mert nem lett vihar és egy rövid zápor után szálltunk is fel a kompra. Bár nagy hullámok hátán, de könnyedén átjutottunk a túlpartra. 

Kompra szállás

Argentínába belépni már egyszerűbb volt, és ezután már nem várt ránk több kaland. Tűzföld északi része elég unalmas, pampás táj, de ahogy közeledtünk Ushuaia felé, egyre szebb lett a környék – folyó, hegyek, erdők. Ushuaia gyönyörű helyen fekszik, egyik oldalról a hegyek veszik körül, másik oldalról a Beagle-csatorna határolja.

Ushuaia, a mögötte elterülő hegyek felől

Előző

Folytatás