Oroszlánfókák Puerto Monttban


Puerto Monttban szállt le a repülőnk Szilveszter napján, de mivel semmi jót nem olvastunk a városról, először nem is terveztük, hogy megnézzük. Viszont a következő repülőnk is innen indult Punta Arenasba, Chile déli részére, és innen volt legegyszerűbb a reptérre időben kiérni, így mégis úgy gondoltuk, hogy két napot itt maradunk. És végül mi nagyon jól éreztük magunkat, még ha időnk nagy részét nagyjából csak egy helyen is töltöttük el.

Kikötő
Piaci kínálat - szárított kagyló
Első nap kimentünk az Angelmo halpiacra, és annyira megtetszett, hogy másnap is csak ez volt a programunk. A piachoz vezető úton már rengeteg árus kínálgatja a kézműves és egyéb termékeit. Mi is bevásároltunk itt pár szuvenírt és jó meleg lámás kesztyűt, ami rögtön használatba vételre is került.  Rengeteg aranyos lámás és pingvines holmit árulnak, nehéz ellenállni a vásárlásnak. Azért túlzásba nem vittük, még több, mint két hónapig kell cipelni a hátizsákjainkat.

A lámás kesztyű jó vétel volt
A piacon aztán már nem a szuveníreké volt a főszerep, hanem a frissen kifogott halakat feldolgozó éttermeké. Szinte berángatják az embereket ebédelni, és mindegyik erősködik, hogy náluk ehető a legjobb hal. Sajnos mi nem szeretjük annyira a halas fogásokat, így nehéz volt minket meggyőzni. Egyelőre inkább csak figyeltük a kikötői életet. Épp befutott egy kisebb halászhajó, amiről több ládányi halat pakoltak ki, amit rögtön át is vettek az éttermek. Egy kutya összevissza rohangált a hajókon, mindenbe belekotnyeleskedett. Egy kirándulóhajóra szálltak be az emberek, de úgy, hogy három másik hajón kellett előtte átmászniuk. Minket is hívtak volna, olcsón lehet tenni egy kört az öbölben és megkerülni a piaccal szemben elterülő nagyobbacska szigetet, de a ködölős, néha esős időben nem akaródzott hajókázni. Mindenesetre zajlott az élet a mólók körül. És akkor még nem is tudtuk, hogy mit látunk még.

Bőven van halválaszték
Kicsit tovább mentünk a kikötőben, ahol oroszlánfókák gyülekeznek a parton. Ilyen közelről még nem is láthattuk őket. Egészen a part mentén tanyáznak, ahol várják a halfalatokat a piaci maradékokból, amiket már nem használnak fel emberi fogyasztásra. Ezek a fókák nagyon elkényelmesedtek. Inkább vártak a parton a maradékokra, mint halásztak a tengerben. Ez a legjobb fókafigyelő hely, ahol mi jártunk.



Addig néztük, ahogy ők esznek, hogy mi is megéheztünk, és végül minket is berángattak egy étterembe a piac mellett. Egész olcsón tudtunk enni menüt, amiben halat kínáltak – tőkehalat vagy lazacot. Norvégia után Chile a világ második legnagyobb lazactenyésztője, így érthető, hogy bőven van belőle kínálat a piacon és jutányos áron adják. Épp jókor ültünk be, mert elkezdett szakadni az eső és aztán másnap estig szinte folyamatosan esett már kisebb-nagyobb megszakításokkal. Így búcsúztunk a Tóvidéktől.

Lazacos menü


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések