Ugrás a fő tartalomra

Dajti-express, Albánia

A mai napra könnyebb túrázás volt betervezve a Tirana közeli Dajti-hegyen. Oda pedig függővasúttal a legcélszerűbb felutazni, mi is ezt választottuk. Mivel a felvonó pont a város túlsó feléből indult, mint ahol a mi szállásunk volt, először be kellett jutnunk a városközpontba, és ott megkeresni a Szkander bég térhez közeli autóbuszpályaudvart, ahonnan a Porcelan nevű busz indul a függővasút alsó állomása felé.
Közben viszont még útba ejtettük a mecsetet is. Előző nap délelőtt 11 után értünk ide, mikor turistáknak már nem látogatható a mecset, de most a korai indulásnak köszönhetően, még arra is volt időnk buszra szállás előtt, hogy ide bemenjünk. A mecset ingyen megtekinthető. Belépéskor, mint sok más szent helyen is, le kell venni a cipőt, utána lehet megnézni a fő termet, ahol az imára összegyűlnek a hívek.
Az autóbuszpályaudvar az előző nap látott türbével szemben található, könnyű megtalálni, ide siettünk a mecset körbejárása után. A buszt is rögtön megláttuk és már indultunk is. Tiranában a buszoknak nem számuk van, hanem nevük – Porcelan, Kombinat, stb. Ez jelzi, hogy a busz a városközpontból merre tart. A buszra csak fel kell szállni, majd indulás után jön a kalauz és nála kell jegyet vásárolni. 40 Lek egy jegy, tehát kb 120 Ft. Olyan negyed órát mehettünk a busszal, mikor a végállomáshoz értünk. Az internetes forrásaink szerint, innen kb még negyed óra gyaloglással értük volna el a függővasutat, de minket még áttereltek egy másik buszra, azzal is utaztunk két megállót, jegyet sem kellett vásárolnunk, majd leszállítottak minket és már csak olyan 5 perc sétára voltunk az állomástól. Igaz ez egy elég meredek séta volt.
A függővasutat Dajti Ekspres-nek hívják, és úgy hirdetik, hogy a balkán leghosszabb felvonója. És tényleg, negyed óráig tartott az út fel a hegyre, szokatlanul hosszú ideig. Hétköznap lévén nem volt nagy tömeg sem a felvonón, sem fenn a hegyen. A felvonó keddenként tart zárva, egyébként egész évben nyitva van, heti hat napot. Az út nagyon szép volt, a város szélétől haladtunk a hegy teteje felé. Először kertes házakat hagytunk el, majd tanyákat, kiskerteket, később már az őszi színekben pompázó erdők felett haladtunk. A felvonó nem a hegy tetejére érkezik, de így is rálátni Tirana egészére.


Ennek ellenére is szerettünk volna felmenni a hegycsúcsra, vagy legalább tenni a környéken egy körtúrát, de nem tudtunk eligazodni a kihelyezett turistatérképeken, így csak elindultunk egy piros karikával jelölt úton. Ez volt az egyetlen turistaút, amit megtaláltunk. Rögtön az út elején, egy szabadon sétáló póniba botlottunk, majd míg őt simogatták a gyerekek, a hátunk mögül, a bokrok közül egy boci is kicsörtetett. Reméltük vadabb állatokkal nem találkozunk az erdőben. Követtük a piros kör jelzést, ami egy kilátóponthoz vezetett a hegy túloldalán, de nem a csúcsán. Még kicsit tovább mentünk, mert bár a jel nem vezetett tovább, de az ösvény folytatódott. Gondoltuk, hátha mégis magasabbra tudunk jutni, de már mindenki éhes volt a végén, vissza kellett fordulnunk.



Találtunk is egy jó éttermet, kerthelyiséggel. Persze ismét nem volt angol nyelvű étlap, de mint tegnap is, rendeltünk többféle ételt és kinek mi ízlett, tudott válogatni. Ebéd után tettünk még egy kisebb sétát. Most a másik irányba indultunk és erre több szabadon legelésző lóval is találkoztunk. Egy barátságosabb is volt köztük, ő még követett is minket egy darabig. Lovakon kívül több bunkert is találtunk a hegynek ezen a részén. Itt Albániában ez nem meglepő, a már említett Enver Hoxha 1967-től egészen haláláig, 1985-ig rengeteg pénzt költött a katonaságra, ezen belül pedig egy hatalmas bunkerhálózat kiépítésére is. Miután összeveszett Jugoszláviával, a Szovjetunióval, sőt Kínával is, teljesen elzárta országát a külvilágtól és felkészült a védekezésre.


Miután az ebédet így lesétáltuk, beültünk kávézni a felvonó melletti szálloda forgó bárjába. Ez nagyon szórakoztató volt. Először úgy tűnt lassan forognak a székek, de ha az ember jobban figyeli a mozgást, hirtelen még el is szédülhet. A bár egy óra alatt fordul meg teljesen, így ülve beláthatjuk egész Tiranát. Sőt, szép, napos időben, amit mi is kifogtunk, még a tengerig is el lehet látni.
Miután kiforogtuk magunkat, indultunk vissza a felvonóval a városba. Az út most is érdekes volt. Az oda-vissza jegy egyébként 800 Lek volt fejenként (felnőtteknek). Gondoltuk, hogy lefelé gyalog jövünk, de mivel a turistatérképeket nem tudtuk értelmezni, inkább nem kockáztattunk egy eltévedést, kényelmesebb volt a felvonóval. Lenn hamar megtaláltuk a buszt, amivel vissza tudtunk menni a központba, innen pedig már nagyon tudtuk a hazafelé vezető utat gyalog is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A híres Preikestolen túra

Magunkhoz képest korán reggel indultunk a mai túrára, de mikor a Prédikálószék szikla parkolójához értünk, kiderült, hogy még korábban kellett volna jönnünk, mert már rengetegen voltak akkor a parkolóban és folyamatosan érkeztek a kocsik. Nem csodálkozhattunk, gyönyörű idő volt és hétvége. Az előző napok esői után sokan indultak el ma a sziklához. Mint kiderült, a mellettünk parkoló jármű tulajdonosa két napja várt már, hogy elálljon az eső és elindulhasson túrázni. Ehhez képest szerencsésnek éreztük magunkat. Ugyan mi is veszítettünk egy napot, de az előző nap sem telt el hiábavalóan, láttunk sok szépet. Gyors reggeli után összeszedtünk a szükséges holmikat, meleg ruhát, esőkabátot, kevés élelmet és vizet. Szó szerint tömegben indultunk neki a hegynek, de szerencsére fél óra után a nehezebb emelkedőkön szétszóródtak az emberek, mindenki a maga tempójában haladt felfele a lépcsőkön. Közel 4 km alatt kellett leküzdeni a 330 méteres szintkülönbséget. 270 méter magasról indultunk, a szi…

Veszélyes-e a síelés?

Január végén szüleimmel Franciaországba utaztam síelni. Nálunk a családban már-már hagyomány a téli síelés. Szüleim közel 20 éve telente többször is eljárnak a hegyekbe. Hol Ausztriába, hol Olaszországba, hol Szlovákiába, hol Franciaországba. Ilyenkor általában visznek magukkal valakit a családból, vagy akár többedmagunkkal is csatlakozhatunk. Tavaly unokaöcsémmel mentünk velük, szintén Franciaországba és a síelés második napján a felvonóból kiszállva sikerült olyan szerencsétlenül csúszni, hogy fellöktem Anyukámat, akinek térdszalag-húzódása lett és majd 2 hónapot feküdt otthon utána rögzítővel a lábán. Nem tudom, ez rémítette-e meg jobban Ádámot, vagy a hosszú buszos út Franciaországig, mindenesetre úgy döntött, hogy ő inkább otthon marad, míg mi síelünk, nem kockáztatva a testi épségét. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra nagyon, nehogy lesérüljek, mivel december óta megvannak a jegyeink a várva várt útra az USA-ba, ahol egy körutat tervezünk, valamint egy hajóútra a Karib-sz…

Tirana, Albánia fővárosa

Érkezésünk másnapján Tirana felfedezésére indultunk. A szállásunktól besétáltunk a központba. Már ez a séta is érdekes volt. Nagyon szép idő volt, ez fokozta a város mediterrán hangulatát. Az utcák tele voltak járókelőkkel, a parkokban idős bácsik ülték körül az asztalokat, dominóztak, sakkoztak, kártyáztak, a nénik az utcai árusoknál vásároltak. Mintha a város összes lakosa a házakon kívül tartózkodna. A főtérre érkeztünk, itt megkerestük a turista információs irodát, és beszereztük a szükséges térképeket és információkat. Tiranában nem kell nagy távolságokat megtenni, hogy az ember bejárja a látnivalókat, így nagyon kényelmes volt a városnézés. A főtéren kezdtünk, ami Szkander bég nevét viseli. Ekörül található az Óratorony, a város legrégibb mecsete, az Et’hem Bey mecset, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Opera épülete és itt található a tér közepén Szkander bég lovas szobra is. Épp dél lett, mire bejártuk a teret, meg is szólalt a müezzin imára szólító hangja a mecsetből, ugyanis Al…