Ugrás a fő tartalomra

Dajti-express, Albánia

A mai napra könnyebb túrázás volt betervezve a Tirana közeli Dajti-hegyen. Oda pedig függővasúttal a legcélszerűbb felutazni, mi is ezt választottuk. Mivel a felvonó pont a város túlsó feléből indult, mint ahol a mi szállásunk volt, először be kellett jutnunk a városközpontba, és ott megkeresni a Szkander bég térhez közeli autóbuszpályaudvart, ahonnan a Porcelan nevű busz indul a függővasút alsó állomása felé.
Közben viszont még útba ejtettük a mecsetet is. Előző nap délelőtt 11 után értünk ide, mikor turistáknak már nem látogatható a mecset, de most a korai indulásnak köszönhetően, még arra is volt időnk buszra szállás előtt, hogy ide bemenjünk. A mecset ingyen megtekinthető. Belépéskor, mint sok más szent helyen is, le kell venni a cipőt, utána lehet megnézni a fő termet, ahol az imára összegyűlnek a hívek.
Az autóbuszpályaudvar az előző nap látott türbével szemben található, könnyű megtalálni, ide siettünk a mecset körbejárása után. A buszt is rögtön megláttuk és már indultunk is. Tiranában a buszoknak nem számuk van, hanem nevük – Porcelan, Kombinat, stb. Ez jelzi, hogy a busz a városközpontból merre tart. A buszra csak fel kell szállni, majd indulás után jön a kalauz és nála kell jegyet vásárolni. 40 Lek egy jegy, tehát kb 120 Ft. Olyan negyed órát mehettünk a busszal, mikor a végállomáshoz értünk. Az internetes forrásaink szerint, innen kb még negyed óra gyaloglással értük volna el a függővasutat, de minket még áttereltek egy másik buszra, azzal is utaztunk két megállót, jegyet sem kellett vásárolnunk, majd leszállítottak minket és már csak olyan 5 perc sétára voltunk az állomástól. Igaz ez egy elég meredek séta volt.
A függővasutat Dajti Ekspres-nek hívják, és úgy hirdetik, hogy a balkán leghosszabb felvonója. És tényleg, negyed óráig tartott az út fel a hegyre, szokatlanul hosszú ideig. Hétköznap lévén nem volt nagy tömeg sem a felvonón, sem fenn a hegyen. A felvonó keddenként tart zárva, egyébként egész évben nyitva van, heti hat napot. Az út nagyon szép volt, a város szélétől haladtunk a hegy teteje felé. Először kertes házakat hagytunk el, majd tanyákat, kiskerteket, később már az őszi színekben pompázó erdők felett haladtunk. A felvonó nem a hegy tetejére érkezik, de így is rálátni Tirana egészére.


Ennek ellenére is szerettünk volna felmenni a hegycsúcsra, vagy legalább tenni a környéken egy körtúrát, de nem tudtunk eligazodni a kihelyezett turistatérképeken, így csak elindultunk egy piros karikával jelölt úton. Ez volt az egyetlen turistaút, amit megtaláltunk. Rögtön az út elején, egy szabadon sétáló póniba botlottunk, majd míg őt simogatták a gyerekek, a hátunk mögül, a bokrok közül egy boci is kicsörtetett. Reméltük vadabb állatokkal nem találkozunk az erdőben. Követtük a piros kör jelzést, ami egy kilátóponthoz vezetett a hegy túloldalán, de nem a csúcsán. Még kicsit tovább mentünk, mert bár a jel nem vezetett tovább, de az ösvény folytatódott. Gondoltuk, hátha mégis magasabbra tudunk jutni, de már mindenki éhes volt a végén, vissza kellett fordulnunk.



Találtunk is egy jó éttermet, kerthelyiséggel. Persze ismét nem volt angol nyelvű étlap, de mint tegnap is, rendeltünk többféle ételt és kinek mi ízlett, tudott válogatni. Ebéd után tettünk még egy kisebb sétát. Most a másik irányba indultunk és erre több szabadon legelésző lóval is találkoztunk. Egy barátságosabb is volt köztük, ő még követett is minket egy darabig. Lovakon kívül több bunkert is találtunk a hegynek ezen a részén. Itt Albániában ez nem meglepő, a már említett Enver Hoxha 1967-től egészen haláláig, 1985-ig rengeteg pénzt költött a katonaságra, ezen belül pedig egy hatalmas bunkerhálózat kiépítésére is. Miután összeveszett Jugoszláviával, a Szovjetunióval, sőt Kínával is, teljesen elzárta országát a külvilágtól és felkészült a védekezésre.


Miután az ebédet így lesétáltuk, beültünk kávézni a felvonó melletti szálloda forgó bárjába. Ez nagyon szórakoztató volt. Először úgy tűnt lassan forognak a székek, de ha az ember jobban figyeli a mozgást, hirtelen még el is szédülhet. A bár egy óra alatt fordul meg teljesen, így ülve beláthatjuk egész Tiranát. Sőt, szép, napos időben, amit mi is kifogtunk, még a tengerig is el lehet látni.
Miután kiforogtuk magunkat, indultunk vissza a felvonóval a városba. Az út most is érdekes volt. Az oda-vissza jegy egyébként 800 Lek volt fejenként (felnőtteknek). Gondoltuk, hogy lefelé gyalog jövünk, de mivel a turistatérképeket nem tudtuk értelmezni, inkább nem kockáztattunk egy eltévedést, kényelmesebb volt a felvonóval. Lenn hamar megtaláltuk a buszt, amivel vissza tudtunk menni a központba, innen pedig már nagyon tudtuk a hazafelé vezető utat gyalog is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bemutatkozás

Idén májusban hirtelen úgy döntöttünk, hogy feladva addigi munkánkat, augusztustól "másfél év szabadságra" megyünk. Felmondtunk munkahelyünkön és most úgy tervezzük, nagyjából másfél évre kicsit kiszakadunk a mókuskerékből és valami egészen mással foglalkozunk, mint eddig évekig az irodában.
Főként utazgatni szeretnénk, hogy jobban megismerjük a világot és magunkat is, de arra is gondoltunk, hogy ha úgy adódik dolgoznánk is. Akár önkéntes munkát is végeznénk vagy esetleg szállásért és ellátásért cserébe dolgoznánk valahol.
Különböző terveink vannak, először is a Nordkappra készülünk autóval, az itteni kánikulából a hűvösebb égtájak felé utazunk.
Erika & Ádám



Kempingezési gyakorlat

Készülődvén a nagy útra, különböző gyakorlatokat tartunk Ádámmal. Szarvason a Holt-Körösben fürödve már tartottunk mentési gyakorlatot Baywatch-módra, aztán mivel én évek óta nem vezettem, de most két sofőrre lesz szükségünk, mivel több mint 7000 km-t kell megtennünk autóval, vezetési gyakorlatot is tartottunk. Sátorépítési gyakorlat is volt már, nem is akárhol, a szobában, az esős idő miatt.
A legfontosabb viszont a kempingezési gyakorlat volt, mivel már nagyon rég nem sátrazott egyikünk sem és úgy tervezzük, hogy az északi körutunk nagy részén az éjszakákat sátorban fogjuk eltölteni.
Ki kellett próbálnunk, hogy hogyan bírjuk a sátorozással járó macerát.
Galyatetőre utaztunk el pár napra a Mátrába, ahol a Turista Centrum új kempingjét próbáltuk ki, ami még teljesen kész sincsen. Nincs pl elkerítve az erdőtől így rögtön első éjszaka, nem sokkal lefekvés után fontos dolgot tanultunk. Ételt, könnyen megközelíthető helyen, még a sátor előterében sem lehet hagyni, mivel a rókáknak jó a s…

Kezdődik az utazás

Ma reggel végre elindultunk a várva várt kalandra. Utazáshoz ideális, esős napot fogtunk ki, az előző napi 40 fokos kánikula után. Kényelmes tempóban haladtunk, 550 kilométert tettünk meg egész nap.
Többször is megálltunk, többek között azért is, hogy geocaching ládákat keressünk. Azt találtam ki ugyanis, hogy útközben végig „nyomokat” hagyunk majd. Otthagyjuk az aláírásunkat a geocaching ládákban. Az elsőt Poroszlón találtuk, majd a következőt már Szlovákiában, Lipnikyben. Nem vagyunk nagy ládakeresők, de ha megyünk valamerre és útba esik egy-egy érdekes láda, azt begyűjtjük. Most inkább az egyszerűbbeket kerestük menetközben.
Délután már Lengyelországba értünk és 6-kor még a nap is előbújt. Meg is álltunk rögtön egy magyar étteremnél. Még csak pár órája hagytuk el az országot, de a honvágy máris ide húzott minket J
Bográcsgulyást, egy helyi specialitást, rzeszowi savanyú levest és Gundel palacsintát rendeltünk. Az étlapon tényleg rengeteg magyar étel volt és magyar borok is. A falo…