Az Egyenlítő átlépése

Panamát elhagyva, délnek tartottunk és készültünk az Egyenlítő átlépésére. Ennek megünneplésére egy bulit is rendeztek a hajón. Az újoncoknak, akik először utaznak a Föld déli féltekéjére, beavatási szertartással készültek. Mi is most léptük át először az Egyenlítőt, de inkább csak megfigyeltük, miféle beavatásról lesz szó. Lepedőket adtak nekik, amit tógaszerűen kellett felkötniük magukra és arcfestést is kaptak. Ecuador zászlaját festették rájuk. Majd együtt mind bevonultak Neptunus és terhes felesége színe elé. Neptunus köszöntötte őket, majd ahogy sorban eléje járultak, mindenkinek tejszínhabot nyomott az arcára. Aztán még egy megmagyarázhatatlan esemény következett. Neptunus felesége megszülte iker polipjait. Nagyon sokan nem értették az eseményeket, úgyhogy ez nem volt egy hosszú parti. Elszállingóztak az emberek. Nem bántuk, hogy nem öltöztünk be erre a furcsa szertartásra.

Nekünk még egy fontos kérdést kellett eldöntenünk az Egyenlítő átlépéssel kapcsolatban. Tényleg a másik irányba folyik-e le a víz, az Egyenlítő túloldalán? Kísérleteket végeztünk még az északi féltekén, de már itt elakadtunk. Az elvárásokkal ellentétben, nekünk mindig az óramutató járásával megegyezően folyt le a víz. Pedig még volt, hogy kicsit segítettünk is a másik irányba téríteni a lefolyó vizet. Az Egyenlítő átlépése után azért folytattuk a kísérletet, de nem jutottunk meggyőző eredményekre. Néha elfordul a víz, és az óramutató járásával ellenkezőleg tekeredik, máskor pedig nem. Tehát elmondhatjuk, hogy egy kis mosdókagylónyi vízzel nem érdemes próbálkozni, ha ezt a kísérletet akarjuk elvégezni.

Az Egyenlítő környékéhez híven az időjárás is megváltozott, hatalmas felhőszakadást kaptunk a nyakunkba. Barcelona óta ez volt az első alkalom, hogy igazán nagy esőt láttunk a saját szemünkkel. Két hónap eltelte után. Floridában és a Bahamákon esett egy kevés, de mindkétszer éjszaka, lemaradtunk róla. Most aztán nézhettük az esőt szinte egész nap, amíg hajóztunk. Mikor nem esett, sétáltunk kinn a hajó fedélzetén és nagyon ügyes madarakat figyelhettünk meg, akik mellettünk repültek és a hajótól megijedő repülő halakra vadásztak.

Ecuadorban csak egy megállót iktattak be, mégpedig Mantában. Nem sok látnivalóval kecsegtetett a város, nekem csak annyiban volt érdekes a helyszín, hogy bátyám is járt itt a Panama-csatornán való átkelés után. Itt vásárolt magának új tűzhelyet a hajóra.

Lett volna egész érdekes fakultatív program, de drága volt, így végül úgy döntöttünk, maradunk a városban és eltöltjük az időt helyben. Annak ellenére, hogy látnivaló nem sok volt, két dolog tetszett rögtön az elején. Ecuador fizetőeszköze az amerikai dollár, tehát itt nem volt gondunk a pénzváltással (ez egyébként nem nagy probléma a többi óceánjárót fogadó városban sem, elfogadják a dollárt, maximum rosszul váltják, vagy helyi pénzt adnak vissza, ha nagyobb címletünk van). A másik pozitívum az volt, hogy végre nem akaszkodtak ránk az árusok. Az ecuadoriak sokkal visszafogottabb, nyugodtabb népnek tűnnek, mint a kolumbiaiak.

Háttérben a hajónk

Manta nem egy turisztikailag fontos város, viszont ez a világ tonhal fővárosa. A világ tonhalhalászatának legjelentősebb területe található Ecuador partjai előtt. A kikötő tele van nagy halászhajókkal, a parton pedig halászok tisztítják a kisebb hajókkal fogott tonhalakat. Nem messze a kikötőtől áll a Tonhal emlékmű is, ami valószínűleg egyedi a világon.

Monumento al atún

A piacon sétálgattunk még, ahol a híres panamakalapokat is árulták, amiknek készítése igazából innen ered, egy Manta melletti faluból: Montecristiből. De nem csak népművészeti tárgyakat lehetett venni, hanem két bácsi libákat is terelgetett az utcákon, úgy árulták őket. Ami még feltűnő volt, hogy rengeteg elektronikai bolt volt a környéken. Kávézót nem találtunk, de bármilyen műszaki cikket vásárolhattunk volna, ha hiányzott volna valami a hajóról. Utcai árusok is árultak mindenféle apróbb elektronikai kütyüt. Már tudom, bátyám, miért jött épp ide vásárolni. Választék az van.

Eladó a liba!!

A piac melletti kis parkban leguánok élnek, így itt megint eltöltöttünk jó néhány percet az állatok megfigyelésével. Fél méteresnél nagyobb példányok mászkálnak a földön és meglepetésünkre, a fákon is. Nem értettük, vajon miért nem másznak át a kerítésen, amit könnyedén megtehetnének, de valószínűleg mivel itt etetik őket, jól érzik magukat.

Leguánok falatoznak

Elmentünk egy múzeumba is, ahol a Huancavilca-Manteño indiánok után ránk maradt tárgyakat, kerámiákat mutatták be, amiket Manta környéki ásatások során tártak fel. Nem volt hosszú program, még a strandra is volt időnk kimenni, ahol végre lehetett bőven találni kagylókat, csigákat, szép kavicsokat. Bár mivel nem nagyok a táskáink, hiába volt a nagy választék, sokat nem hozhattam el, selejtezni kellett a gyűjteményből.

Tengerpart Mantában

Végül egész jól eltelt a nap, hiába nem volt túl sok látnivaló. Azért bánom, hogy nem sikerült egy erdei túrát tennünk a környéken, de remélem még lesz arra lehetőség később is, hasonló környezetben.

Előző

Folytatás