Úton, vizen, levegőben az USÁ-ban

Kipróbáltunk néhány közlekedési módot az USÁban töltött hetek alatt, így gondoltam erről is írok egy kis bejegyzést, mert volt pár érdekesebb dolog, amit észrevettünk.

Nézzük először a tömegközlekedést a városokban. San Franciscóban utaztunk a cable caron és hagyományos buszon is, valamint metrón, Las Vegasban a kaszinók közötti villamossal, New Orleansban a történelmi villamossal, Miamiban pedig a trolleynak nevezett busszal és vonattal. Általánosságban a tömegközlekedés nem drága, a cable cart leszámítva, ami $7 egy útra, viszont ha szerencsénk van, lehet, hogy nem kezelik az előre váltott jegyünket, vagy ha csak útközben ugrunk fel, lehet, hogy nem kell jegyet váltanunk, mert sokszor a vezetőknek nincs idejük még a jegykezeléssel is foglalkozni. Las Vegasban a Monorail $5, de vannak más villamosok is, néhány kaszinó között, amik ingyenesek. Miamiban a trolleynak nevezett régimódi buszok szintén ingyenesek és rengeteg útvonalon járnak. Amit nem lehet elmondani ezekről a közlekedési eszközökről, az az, hogy gyorsak vagy pontosak lennének. Amikor a cable caron utaztunk, az egyik vezető leugrott reggelit venni az egyik sarki kisboltnál. Az utasok addig türelmesen várakoztak a járművön. Miamiban, mikor a trolleyn utaztunk, a sofőrnek csörgött a mobilja útközben, lehúzódott az út szélére és leszállt elintézni a hívást. Ingyenes fuvarról lévén szó, itt sem türelmetlenkedett senki, meg sem lepődtek. A Miami vonat, ami nagyjából olyan, mint a mi HÉV-ünk, sem a pontosságáról lehet híres.

Villamos New Orleansben

Béreltünk autót is, így a vezetésről is van tapasztalatunk. A keleti és a nyugati parton is. A közlekedési táblák, szabályok egyformák a két oldalon, de a közlekedési morál nagyon különbözik. A mi tapasztalataink szerint, a nyugati parton sokkal jobban odafigyelnek a sofőrök, előzékenyebbek, a zebránál megállnak, átengedik a gyalogost, türelmesek, nem előznek általában. Nagyjából olyan volt ott vezetni, mint Finnországban. Jó élmény, általában széles utakon haladtunk, sokszor több sávon, sehol nem tévedtünk fizetős utakra. Parkolással sem volt problémánk, csak Los Angelesben, Beverly Hills közepén. Floridában szinte mindennek az ellentétét tapasztaltuk. A sofőrök türelmetlenek, szabálytalankodnak, sietnek, dudálnak, a zebránál sem szeretnek megállni. Az utak itt is jók voltak egyébként, de itt már figyelni kell a fizetős utakra is, egyszer sikerült nekünk is Miamiban felkavarodni, de legalább nem büntetnek, hanem rendszám alapján kiszámlázzák az úthasználati díjat (toll-by-plate). Nem tudom, mi lehet ennek a nagy különbségnek az oka a két part között, de balesetekben is meglátszott. A nyugati parton egy balesetet láttunk közel 4000 levezetett km alatt, a keleti parton kettőt is, valamivel több, mint 1000 km alatt. Vagy a nagyobb népsűrűség lehet az oka ennek a különbségnek, vagy esetleg a Floridába bevándorló latin népesség délies vezetési stílusa.

A közlekedési táblák is megérnek egy bekezdést. Nekem nagyon furcsa volt, hogy az amerikaiak nem szeretik a piktogramokat. Ennyit még vezetés közben nem kellett olvasnunk, mint itt. Szinte mindent kiírnak, és ábrákat csak pluszban rajzolnak a szöveg mellé. Nincs zsákutca tábla, inkább kiírják, hogy „Dead End”, nem láttunk megállni tilos, várakozni tilos táblákat sem, mindenhova szövegesen volt kiírva, mikor, meddig lehet megállni, vagy ha nem lehet, akkor azt írták ki. Ha a jobb sáv kanyarodó sáv, kiírják, hogy „Rigth Lane Must Turn”, esetleg rajzolnak egy nyilat, de nem azon van a hangsúly. Elsőbbségadás táblájuk sincs, kiírják, hogy „Yield” helyette. A sebességjelző táblákon sosem csak a szám van, hogy hány mérfölddel lehet menni, hanem a biztonság kedvéért ráírják, hogy Speed Limit. Kanyarban is kiraknak sebességjelző táblákat, de ezek úgy vettük észre csak ajánlások, nem a kötelező sebesség. A jelzőlámpák mindig a keresztezendő út túloldalán vannak, ami nekünk kanyarodáskor megtévesztő lehet. Pirosnál általában lehet jobbra kanyarodni, ha nem, az is ki van írva. Főleg az első napokban, kicsit sok volt, mikor egymás után 5-6 ilyen szöveges tábla volt. Nehéz menet közben ennyi mindent elolvasni, amíg még nem ismerjük, mikor mit írnak ki.

A benzinárak nagy variációt mutatnak a különböző államokban. Ne lepődjünk meg, ahogy a méter, kilométer helyett mérföldet használnak és a kilogramm helyett fontot, liter helyett is gallonban számolnak, így a benzinár sem literre van kiírva, hanem gallonra, ami majdnem 4 liter. Kaliforniában volt a legdrágább a benzin, $3,6 körül (kb 270 ft/l) és New Orleansban volt a legolcsóbb, még $2 körül is láttunk (150 Ft/l).

BP benzinkút Floridában

Utaztunk a híres Greyhound buszok egyikén is. Ez a társaság távolsági buszjáratokat üzemeltet, mint nálunk az Eurolines. Nem volt a legjobb élmény. Két buszon utaztunk, mert át kellett szállnunk útközben. Az elsőn büdös volt a WC miatt és az egész busz elég koszos volt és zsúfolt is. A második járat valamivel jobb volt, de azért van mit fejlődniük a buszozás terén. A hosszabb távon utazó utasoknak, még ha egy járaton is utaznak, átszállás nélkül elvileg, akkor is többször le kell szállni, mert mikor sofőr csere van, akkor busz csere is van, így éjszaka közepén is felkelthetik őket, hogy lecuccoljanak, bevezetik őket az állomásra, majd sorba állhatnak, hogy visszaülhessenek egy másik buszra. 

A repülés az USÁn belül, annál jobb élmény volt. A Delta Airlines egyik gépével repültünk, Los Angelesből New Orleansbe, ami 4 órás út volt, de még én is sajnáltam, hogy le kell szállnunk, pedig nagyon nem szeretek repülni, ha kicsit rázkódik a gép, már megijedek, de ezen a járaton nagyon jól éreztük magunkat. Kaptunk enni, inni, filmeket nézhettünk, zenét hallgathattunk, játékok voltak a kis fedélzeti komputerünkben és még a stewardessek is kedvesek voltak. Hasonló volt az utunk Barcelona és San Francisco között is, csak ott erre is számítottunk, hiszen az egy 12 órás út volt, de itt nem is gondoltuk, hogy négy óra alatt ennyi mindennel fognak minket szórakoztatni.

Előző

Folytatás