Korán reggel indultunk, Puerto
Iguazuban töltött harmadik napunkon, az Iguazu Nemzeti Parkba. Csodálkoztak is a
szálláson, hogy kihagyjuk a reggelit, nem várjuk meg a 8 órát, pedig nincs mit sajnálni egy argentin reggelin. A szokásos rossz kávét, bolti, cukros gyümölcslevest és
lekváros kenyeret tudtuk egy nap nélkülözni. A reggeli első busszal mentünk, mert nem
sejtettük, hogy az olyan korán ér a parkhoz, hogy még 20 percet kell várnunk a
nyitásra. Mindenesetre addig elintéztük a reggelit és megvásároltuk a jegyeket.
8-kor végre kinyitották a kapukat
és beáramlott a tömeg a parkba. A többség rögtön a vonatot rohamozta meg,
amivel könnyebben el lehet érni a túrák kiindulópontját, de mi inkább már addig
is gyalog mentünk, a dzsungelen keresztül (Sendero Verde), és így legalább elkerültük a
tömeget. Az első állomástól két út indul, a Circuito Inferior (alsó kör) és a
Circuito Superior (felső kör). Mi az alsón indultunk el először, nevéből
adódik, hogy erről alulról lehet a vízeséseket megszemlélni. Elhalad az út pár
kisebb vízesés mellett is, de a fő látványt az a rész nyújtja, ahonnan belátni
a patkó szinte egész belső részét. A vízpára miatt sajnos a fotók nem adják
vissza a látványt, de tényleg csodálatos volt a panoráma. Korábban erről a
sétányról át lehetett hajózni a vízesésekkel szemközti kis San Martin szigetre,
de egy tavaly tavaszi áradás után, ami elsodorta a lépcsőket, korlátokat,
mólókat, megszüntették ezt a kis hajójáratot.
 |
| Szemben a San Martin sziget |
 |
| Salto Bossetti |
A felső körhöz, először egy hídon
keltünk át. Innen lenézve, egy kajmánt láttunk a vízben pihenni. Úgy hallottuk,
hogy ezek, ellentétben az alligátorokkal, nyugodt állatok, nem veszélyesek az
emberre. Egyébként ezen a területen is élnek pumák, és jaguárok is, de nagyon
ritkán látni őket, könnyen elbújnak a dzsungelben. Tapírok is élnek itt, velük
szívesen találkoztunk volna, de sajnos őket is ugyanolyan ritkán lehet
megpillantani. Viszont rengeteg koati él a nemzeti parkban, akik megtanulták,
hogy az ember könnyű hozzáférést jelent az élelemhez, így velük vigyázni is
kell, mert kaja reményében agresszívvé is válhatnak. Felkapaszkodhatnak a
táskánkra és akár haraphatnak, karmolhatnak is. De egyébként nagyon kis édesek,
ahogy folyamatosan ennivaló után kutakodva bóklásznak mindenfele. Néha egy-egy
merészebb példány próbál a park boltjaiba is bemenni, hátha sikerül elcsenni
valamit.
 |
| Kaja után kutakodó koatik |
 |
| Kajmán lapul a vízben |
A vízesések látványa felülről is
lélegzetelállító volt, nehéz lenne eldönteni, honnan szebb a látvány, alulról,
vagy felülről. Ez a kör szinte egész végig a folyó felett vezet, és több kilátó
van, ahonnan letekinthetünk a mélybe, egy-egy vízesés tetejéről. A folyó,
mielőtt lezúdulna a szakadékba, nagyon kiszélesedik, így igazán hosszan lehet
felette sétálgatni.
 |
| A vízesések felülről |
 |
| Panoráma a vízesések tetejéről |
A két kör bejárása után a
Garganta del Diablo (Ördögtorok) szakadékhoz indultunk. Ide már mi is vonattal
gondoltunk eljutni, de mikor megláttuk a sorban álló tömeget, inkább gyalog
indultunk neki. A sínek mellett megy egy út, nyugodtan végig lehet rajta
sétálni. Néhány szép pillangón kívül más érdekeset nem láttunk, viszont
sikerült úgy a vízeséshez vezető mólóhoz érni, hogy pont elvittek három
vonatnyi embert onnan és még nem előzött meg minket egy vonat sem.
Reménykedtünk, hogy nem lesznek sokan a kilátónál, de a kilátó kis méretei
miatt szerintem nincs olyan, mikor ott kevesen lennének. Az eddigi séta során
alig lettünk vizesek, hiába jártunk a vízesés alatt, felett, de itt annyira
száll fel a pára, hogy nem lehet megúszni, hogy csurom vizesek legyünk. De
ilyenkor nyári időszakban nem kell ettől félni, hamar meg lehet száradni, ne dőljünk be az egyszer
használatos esőkabát és a műanyag telefonvédő tasak árusoknak. Mi egyiket sem
használtuk és megmaradtunk telefonostól. Persze hűvösebb időben jól jöhet, vagy
ha kifogjuk, hogy szakadó esőben jutunk el a vízeséshez. Január-februárban,
mikor itt nyár van, egyúttal ez az esős időszak is, tehát ha ilyenkor jövünk
ide, számíthatunk néhány trópusi viharra is. Viszont a folyó ilyenkor a legbővizűbb,
a vízesés a legnagyobb vízhozamú, garantáltan gyönyörű látványban lesz részünk.
 |
| A nagy párától nem látszik a szakadék alja |
Ezek a park legfontosabb részei,
amiket mindenki bejár. Mi még gondoltuk, hogy sétálunk kicsit a Macuco ösvényen
(Sendero Macuco) is, mert ott kevesebb a turista, és így talán lehet több
állatot látni. Viszont még el sem indultunk oda, mikor egy feliratból kiderült,
hogy azt délután 3-or lezárják, mi pedig nem értünk volna már addig oda. Helyette
még a látogatóközpontba ugrottunk így be, de onnan is kitettek minket, mert azt
is bezárják fél 4-kor, hiába van nyitva maga a park 6-ig. Ez így egy kicsit
csalódás volt, de már volt elég kilométer a lábunkban így is, úgyhogy
megbékéltünk vele és 4-kor visszaindultunk a városba.
 |
| Ilyen közelről lehet a lepkéket megfigyelni |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése