Zion Nemzeti Park


Las Vegasból Utah felé vettük az irányt. A Grand Canyonhoz készültünk, de még tettünk egy kitérőt a Zion Nemzeti Parkba. Nem tudom, hogy nagyon jó döntés volt-e, vagy jobb lett volna, ha inkább nem is jártunk volna sose erre, mert annyira megtetszett Utah, hogy máris megvan egy újabb hosszabb nyaralás terve, ami alatt végigjárnánk Utah nemzeti parkjait. Most már nem fért bele az útba egy nagyobb kitérő és az idő is kezdett ezen a részen már zordabbra váltani, de ide egyszer még biztosan visszatérünk.

A Lower Emerald Pool felé
Az utunk Las Vegasból ismét a sivatagon keresztül vezetett, de egy rövid szakaszon már átléptünk Arizonába, ahol a Virgin-folyó kanyonjában vitt minket a 15-ös út. A Zion Nemzeti Park szintén a Virgin-folyó által vágott kanyonban található. Ez a nemzeti park egyike az USA 5 leglátogatottabb parkjának. Méltán ennyire népszerű. A sivatagban található, de itt végre mégsem szárazságot találtunk csak, csupasz köveket, hanem dús növényzetet is, igazi őszi színeket.

Ősz a Zion-kanyonban
Azért is jó a Zion Nemzeti Parkot a Grand Canyon meglátogatásával párosítani, mert míg az előbbit lentről közelíthetjük meg, a folyó szintjében fut az út és a túraútvonalak felfelé tartanak, addig az utóbbit főleg felülről csodálja az ember, a tetejét legegyszerűbb megközelíteni, innen lehet esetleg egy hosszabb túrával a kanyon alját elérni. A Zion kanyon elég szűk, így saját gépjárművel általában nem lehet végig menni a rajta keresztül húzódó úton. Le lehet tenni a gépkocsit még Springdaleben, fizetős parkolóban, és innen két ingyenes shuttle busszal közelíthetjük meg a parkot, vagy megpróbálhatjuk még a kanyon elején letenni a kocsit és innen már csak egy shuttle-t kell használni, hogy elérjük a túraútvonalakat. Mi a második megoldás mellett döntöttünk, lévén már november van és hétköznap, de még így sem volt egyszerű parkolót találni.

Már a kanyon elején is csodás tájakban gyönyörködhetünk
Még nem pihentük ki Las Vegast, így csak két egyszerűbb túrát vállaltunk be. Az egyiket még a természet is lerövidítette. A Zion Lodgetól indul a lebetonozott túraútvonal az alsó és felső Emerald medencékhez, de egy júliusi vihar miatt jelenleg csak az alsó Emerald medence elérhető, a túraút folytatása le lett zárva, mert hatalmas sziklák torlaszolják el az utat. Így itt gyorsan végeztünk. Visszaültünk a shuttle buszra és folytattuk az utat, ahol abbahagytuk, elmentünk a kanyon végéig. A buszon egyébként érdekes információkat is megosztanak az utasokkal a parkról.

Lower Emerald Pool
Az utolsó buszmegállótól indul a „Riverside walk”, amely mint neve is jelzi, a Virgin-folyó mentén halad. Kedvelt könnyű túraútvonal, ez is ki van betonozva, viszont ha valaki nem fázós típus és elég bevállalós, még ezután a rövid kis séta után is folytathatja a túrát, a folyón keresztül. A túraútvonal ezen a részen már hol a vízben, hol a szárazföldön halad. Mi ezt kihagytuk, mert még a kezünket belemártva is a hideg rázott ki minket, nem akaródzott a hideg folyóban tapicskolni. Szép napsütés volt még itt is, de a hőmérséklet már alacsony volt. Annyira, hogy éjszakánként itt már 0 fok körüli hőmérsékletek voltak, és nem csak felülről, hanem alulról is súrolták.

Riverside túraút
Átkelés a folyón a túra folytatásához


Bár nem sokat túráztunk, így is jól elfáradtunk az előző napok élményeinek hatására. A két kis séta után visszamentünk a kocsihoz a shuttle busszal és folytattunk utunkat egyelőre még a nemzeti parkon keresztül, a 9-es úton. Gyönyörű tájakon autóztunk, hihetetlen sziklaformák között, egy meredek szerpentinen. Ezen a részen tetszett meg igazán Utah.  

Zion Nemzeti Park keleti vége

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések