Rodeón az USÁban


Nekem egyik kötelező program volt itt az USA nyugati részén, hogy elmenjünk egy igazi rodeóra. Anélkül nem lett volna igazi az utunk. Elég nehezen sikerült összeegyeztetni, hogy pont akkor legyünk egy település környékén, mikor ott rodeó van, mert nem túl gyakran tartanak ilyen versenyeket. Végül nagy szerencsénk volt, és Arizonában elcsíptük az idény utolsó versenyét – Bullhead Cityben tartották a Grand Canyon Pro Rodeo döntőket. Hogy ez pontosan milyen eseménysorozat vége és kik szerepeltek itt, arról nincsenek bővebb információink, de ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Csak azt sajnáltuk, hogy nagyon hamar vége lett a műsornak.

Sorakoznak a lovasok a versenyhez
Először a himnuszt hallgattuk meg, majd jöttek a versenyszámok. Több kategóriában is indultak a versenyzők. Volt a hagyományos lovas rodeó egy betöretlen lovon (bareback riding), aztán bikaborjút kellett elkapni és földre vetni (steer wrestling), majd lasszóval kellett elkapni a bikaborjút és összekötözni a lábait (tie down roping). Jött egy kis szünet, mikor is egy női csapat adott elő lovas koreográfiát. Utána pedig női versenyzők is voltak. Nekik is bikát kellett elkapni lasszóval, de nem kellett földre teperni őt és összekötözni a lábait (Breakaway). Aztán megint egy kis lovasrodeó jött, de most nyeregben ültek a lovasok (saddle bronc riding). A következő számban kétfős csapatok szerepeltek, lasszóval lóról kellett elkapniuk a bikaborjút, mégpedig úgy, hogy az első a bika fejét kellett, hogy eltalálja, a másodiknak pedig a hátsó lábát kellett elkapnia a kötéllel (team roping). Nehéz feladat volt. Még jött egy női versenyszám, a szlalom, mikor is három olajoshordót kellett megkerülni (barrel racing). Az utolsó szám pedig a mindenhol ismert bikarodeó volt (bull riding).
A versenyszámok között a fő rodeóbohóc is szerepelt, a kommentátorral együtt szórakoztatta a népet, dobálta az ajándék reklámpólókat. Nem is írok többet, inkább jöjjön egy kis videó a műsorról.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések