Újra nyeregben


Az Ádám balesete miatti több hónapos kényszerszünet után, végre júniusban ismét utazhattunk. Már májusban teszteltük a lábát néhány hazai túrán, de most egy hosszabb útra indultunk. Hollandiába repültünk, ahol kerékpárral jártuk be az ország egy részét, így is „pihentetve” Ádámot. És egyébként is mi lehetett volna ennél jobb program ebben az országban, amiről mindenkinek a kerékpározás, szélmalmok, tulipánok, fapapucsok jutnak elsőként eszébe. 5 nap alatt nagyjából 180 km-t bicikliztünk, ami lehet, hogy nem nagy távolság, de egy ideje nem kerékpároztunk és nem is akartuk nagyon megerőltetni a gyógytornához szokott lábat. Szerencsére a tekerés még jót is tett és segítette a gyógyulást, így ezzel nem volt problémánk.
Pedig az indulás nehézkesre sikerült. Pár nappal indulás előtt a Wizzair küldött egy e-mailt, miszerint hiába nincsen feladni való bőröndünk, a reptéren kell becsekkolnunk a gépbe és fel kell adnunk a csomagunkat. Mi a biciklizés miatt csak kis hátizsákokat vittünk magunkkal az útra, így tudtuk, hogy nem fog kelleni feladni őket, de hiába, így sem lehetett online elintézni a bejelentkezést. Láttuk már többször is, hogy hosszú sorok vannak a Wizzair pultjai előtt, ezért végül a vecsési parkolóba is korábban mentünk, mint ahogy eredetileg lefoglaltuk.  De mások egy órás késése miatt, lemaradtunk az első transzferről, így végül nem nyertünk ezzel semmit és a közel egy órás sorban állás miatt végül futnunk kellett a repülőhöz, hogy el ne menjen a gép nélkülünk. Persze itt is sokan nem ismerték a sorban állás szabályait sem, furakodtak, lopakodtak mindenhol, ezzel is megnehezítve azok dolgát, akik a sor végére álltak be.
A repülőutunkon szerencsére már rendben ment minden. Eindhovenbe érkeztünk, ahonnan rögtön tovább is buszoztunk Utrechtbe. Itt töltöttük az első napunkat, ami nagyon jó döntés volt. Rögtön megkedveltük ezt a várost. Gyönyörű időnk volt, a városközpont tele volt élettel, mindenfele tisztaság, rendezett utcakép. Ahogy Hollandia nagy részén, itt is húzódnak csatornák, a város központjában is, amit ki is használnak. Lehet hajózni, evezni, vízibiciklizni, bárok, éttermek települnek a csatorna partjára, vannak, akiknek saját kis csónakháza, „apartmanja” van a csatorna partján.

Hajózás egy utrechti csatornán

Fodrászkodás a csatorna partján

Mi is kedvet kaptunk a vízre szálláshoz és béreltünk egy kétszemélyes kajakot egy órára. Nagyjából ennyi idő alatt lehet megkerülni a főcsatornán a belvárost. Nekünk egy kicsit hosszabb lett a fényképezések miatt, és mert nekem kellett tájékozódni, előttem volt a térkép az útvonallal, amit fordigatnom kellett, hogy mindig megfelelő irányba nézzen.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések