Kenuval a Dunán

Már nem emlékszem, mikor született meg az ötlet, hogy végigevezzünk a Duna nagyjából 400 kilométeres magyarországi szakaszán, pedig nem volt régen. Túl vagyunk néhány vadvízi evezésen, hosszabb-rövidebb kenutúrán a Körösökön, Tisza-tavon, Hernádon, Bodrogon, valamint elég rendszeres indulói vagyunk a Szarvason minden évben megrendezett Kenumaratonnak is, de nekem biztos nem jutott volna eszembe a Dunára kimerészkedni egy kicsi kenuval. A nagy kaland végül úgy jöhetett létre, hogy tulajdonképpen a Dunán a legegyszerűbb a hajózás, tekintve, hogy itt nem kell egyszer sem zsilipelni, nincsenek duzzasztók, erőművek, semmilyen építmény, ami akadályozta volna az utunkat, vagy ki kellett volna kerülnünk. Ez két szempontból is fontos volt: rengeteg holmit vittünk magunkkal, így nagyon sok idő és fáradtság lett volna a kenu átpakolása, másrészt, ha nincs jól kiépítve a terület, ahol a pakolást, cipekedést kell intézni, nehéz lehet a ki- és beszállás vagy a közlekedés a parton.

Különösebben nem edzettünk az útra, a legjobban amúgy is attól tartottunk, hogy a sok üléstől a fenekünk fog nagyon fájni. Tavasszal eveztünk néhányszor a Holt-Körösön pár kilométert, de naivan azt gondoltuk, nagy karmunkát nem kell majd végeznünk, hisz a Duna úgyis folyik, levisz majd minket előbb-utóbb úgyis a célállomásig. A Duna teljes magyarországi szakasza 417 km, ebből nagyjából 400 kilométert eveztünk le, 10 nap alatt, Dunakilititől Mohácsig. Nem tudtuk előre, hogy mennyit fogunk tudni evezni egy nap alatt, de így saccoltuk indulás előtt is. Szinte minden nap 40 kilométert haladtunk előre.

Két kenuval keltünk útra: Apukám, unokahúgommal evezett egy csónakban, a másik hajóban Ádám és én ültünk. Az egyik kenu három-, a másik négyszemélyes volt, így maradt még hely pakolni.

Nem volt egyszerű az indulás, mindenki izgult valami miatt. Apukám azon, hogyan rakjuk fel a két kenut az autóra, Petra amiatt, hogy még sosem kempingezett, nem tudta, milyen lesz, Ádám nemrég épült fel egy sérülésből, reméltük, nem erőlteti meg magát, én pedig azon idegeskedtem, hova fogjuk pakolni azt a rengeteg holmit, amit vinni akartunk és az autóban is alig fért el. Végül szerencsére minden megoldódott, mindenki feleslegesen izgult.