10 nap a Dunán

Június 24-én, vasárnap indultunk el Dunakilitiből, először a Régi-Dunán evezve. Itt még sejtelmünk sem volt, mi vár még ránk, ez egy nagyon csendes, nyugodt szakasz, az idő is nagyon kellemes volt. Másnap aztán rögtön a reggeli induláskor megtapasztaltuk, milyen a dunai hajózás. Már kinn voltunk a Duna eredeti, széles medrében, ahol három uszály jött egymás után felfelé és egy nagy utasszállító hajó őket előzte, nagy hullámokat hajtva elénk. Nap végére megszoktuk a nagyobb hajókat is, de harmadik nap még kaptunk egy kis nehezítést: erős oldal- és szembeszéllel kellett leeveznünk a napi szakasz második felét, mielőtt Esztergomba értünk volna. De ha még ez sem lett volna elég, következő nap még egy jó kis esőt is kaptunk a nyakunkba. Egyre jobban éreztük már az izmainkat is.

Komárom után

A budapesti Duna-szakasz még az eddigi próbák után is meg tudott minket lepni. A Lánchíd után nagy örvénylésbe, hullámzásba kerültünk, ami megdobálta a kis kenuinkat. Itt még az eddig nagyon nyugodt Petra is megijedt egy pillanatra. Ennek ellenére persze ez volt a legérdekesebb szakasz. Csak úgy repült az idő. A sok látnivaló a parton, a hidak egymás után, a nagy forgalom, mind kárpótoltak az addigi nehézségekért. De persze azok még nem értek véget. Ezen a napon este jó oldalon kötöttünk ki, Csepel-szigeten, pont elkerült minket a zivatar, a túlparton szakadt le az ég, de reggelre már mindenfelé zuhogott, délután pedig egy villámlásokkal tarkított vihart is elkaptunk.

Római-part

A nagy szél még másnap is kitartott; annyira, hogy Dunaföldvár után a hatalmas hullámok miatt, rövid kényszerpihenőre is meg kellett állnunk. Reggelre az előző két nap esőzéseinek is meglett a hatása, fél métert emelkedett a vízszint, kis híján elvitte a nem kikötött kenunkat. Ez még annyiban nehezítette a dolgunkat, hogy napközben nehezebb volt kikötésre alkalmas partszakaszokat találni, sok homokpad víz alá került. Viszont az időjárás végre újra kegyes volt hozzánk és az utolsó három napon napsütésben, hátszéllel eveztünk.