Hazafelé

Utolsó napunkra már nem terveztünk semmi programot, pedig a repülőgépünk csak délután negyed 6-kor indult. Kicsit behatárolta a lehetőségeinket, hogy egy vonat volt Tropea irányából, amivel Lamezia Termébe tudtunk időben utazni, 10:40-kor. Még útközben sem állhattunk volna meg semelyik településen, mert azokról sem volt vonat később, amivel még elértük volna a repülőt. Lameziában lett volna időnk, de ott meg nem volt semmi olyan, amit érdemes lett volna megnézni. Elsétáltunk a vasútállomástól a főtérre, megnéztünk egy nagy gőzmozdonyt a tértől nem messze és továbbra is egy szimpatikus, spagettit is készítő éttermet kerestünk. Végül a vasútállomással szemközti négycsillagos szálloda éttermében sikerrel jártunk, de a gombás tagliatelle és a tőkehalas spagetti nem az volt, amit elsősorban elképzeltünk ebédre.



Annak ellenére, hogy Olaszországban ilyen hihetetlenül nehéz dolgunk volt finomakat enni, jól éreztünk magunkat ezalatt a pár nap alatt, és ami a lényeg volt, hogy szép, napsütéses időnk legyen, az összejött. 

Amit nem kellett keresni sehol, találtunk belőlük mindenfelé, az a kóbormacska volt :


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések