Ugrás a fő tartalomra

Capo Vaticano

Hiába a tegnapi 22 km, még ma reggel is volt kedvünk a reggelt egy kis tengerparti kocogással és tornával indítani. Bár a tegnapinál már rövidebb távot teljesítettünk. A reggeli jobban esett viszont kis mozgás után. A mai tervünk szerint Capo Vaticanoba készültünk, ahol egy világítótorony áll és a parti sziklákról is nagyon meggyőző képeket találtunk az interneten. Csak 12.44-kor volt vonat Rosano irányába, amerre a mi célállomásunk, Ricadi is található. Először meg akartuk várni ezt az időpontot Tropeában, de aztán a szép napsütéses idő sétára csábított minket már korábban és úgy gondoltuk, hogy elsétálunk a következő vasúti megállóig Santa Domenicába, ami csak 4 km volt.  A tengerparthoz közel vitt az út, sütött a nap és időben a vasútállomásra értünk, így jó ötletnek tűnt. A vonat is időben megérkezett a vasútállomásra, viszont itt jött a problémánk. Az állomáson nem volt jegyvételi lehetőség, de gondoltuk, hogy ebben az esetben, mint otthon is, meg lehet vásárolni a jegyet a kalauztól probléma nélkül. Ám ez Olaszországban nem így működik. Rögtön 5 eurós bírságot szabott volna ki a kalauz, aki még arra sem volt képes, hogy elmagyarázza, hogyan lehet akkor ilyen helyen jegyet vásárolni normál áron. Angolul csak annyit tudott, hogy „5 euró bírság”, ezt ismételgette, ráadásul még goromba is volt, így azzal a lendülettel, amivel felszálltunk, le is szálltunk a vonatról még indulás előtt. Már csak 7,5 km volt hátra Capo Vaticanoig, mi az nekünk, gondoltuk. Csak fel kellett előtte tankolnunk magunkat. Úgy tűnt, ahogy keresztülmentünk a kis Santa Domenicán, hogy egész nagy élet van a központban, így biztosak voltunk benne, hogy tudunk enni végre egy jó spagettit, vagy hasonló ízletes olasz fogást, ami nem pizza. Ebben viszont ismét csalódnunk kellett, mert minden valamire való étterem zárva volt. Csak a bárok, kávézók voltak nyitva, így végül egy-egy szendviccsel kellett beérnünk. Még ha focaccia vagy panadina is a szendvics neve, nekünk az csak szendvics, de kénytelenek voltunk ezzel nekiindulni az útnak.
A gyenge kis ebédünk után bele is vágtunk a közel 8 km-es útba. Nagyrészt forgalmas út mellett mentünk, kivéve az utolsó 3 km-en, de mégsem állt meg senki, hogy elvigyen minket egy darabon. Ennek ellenére is egész időben a világítótoronyhoz értünk, amiről viszont kiderült, hogy nincs nyitva a nagyközönség számára, mert katonai bázis működik benne. Szerencsére azért volt egy kilátópont a világítótorony alatt és innen pedig egy kis ösvény indult le a tengerpartra. Nem jelölte a térképünk és nem volt jelzés, de azért elindultunk lefelé rajta. Gyanús volt, hogy már az elején össze voltak törve a korlátok, de a gyönyörű tengerpartok ellenére már annyi elhanyagolt, koszos helyet láttunk eddig is, hogy nem lepődtünk meg rajta. Aztán viszont nagyobb kőomlások is próbálták utunkat állni, valószínűleg emiatt nem jelölik a kis ösvényt a hegyoldalban sehol. Azért biztonságban lejutottunk a partra, majd egyik kis öbölből a másikba kellett átmásznunk a sziklás hegyoldalban, hogy egy olyan nagyobb öbölbe jussunk, ahonnan már vezetett felfelé is út, vissza a városba.

Kilátás a világítoronytól. Innen már az Etna is látszik



Sajnos pihenni nem volt időnk a parton és hosszabban nézelődni sem, pedig közeledett a naplemente, szép színekben úszott a horizont, de mennünk kellett, mert visszafelé már mindenképpen vonatozni akartunk. Természetesen ezen a vasútállomáson sem volt jegyautomata, de most legalább már tudtuk előre, hogy mivel jár ez, így megpróbáltuk az internetes jegyvásárlást és bíztunk benne, hogy már az olaszországi MÁV is tart ott, hogy telefonon is be lehet mutatni a jegyet és nem kell kinyomtatni. Ez végül nem derült ki, mert nem jött a kalauz, de annak nagyon örültünk, hogy a 9 km-es utat most nem órák alatt tettük meg, hanem 10 perc alatt.
Péntek este lévén reménykedtünk még benne, hogy Tropeában nyitva lesz végre egy étterem, ahol tudunk tésztát enni, de negyed óra séta alatt sem találtunk ilyen helyet, így elmaradt a vacsora, boltban vettünk sajtot, sonkát és este magunknak csináltuk a szendvicset. 

Az út végére már tényleg nagyon megéheztünk



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A híres Preikestolen túra

Magunkhoz képest korán reggel indultunk a mai túrára, de mikor a Prédikálószék szikla parkolójához értünk, kiderült, hogy még korábban kellett volna jönnünk, mert már rengetegen voltak akkor a parkolóban és folyamatosan érkeztek a kocsik. Nem csodálkozhattunk, gyönyörű idő volt és hétvége. Az előző napok esői után sokan indultak el ma a sziklához. Mint kiderült, a mellettünk parkoló jármű tulajdonosa két napja várt már, hogy elálljon az eső és elindulhasson túrázni. Ehhez képest szerencsésnek éreztük magunkat. Ugyan mi is veszítettünk egy napot, de az előző nap sem telt el hiábavalóan, láttunk sok szépet. Gyors reggeli után összeszedtünk a szükséges holmikat, meleg ruhát, esőkabátot, kevés élelmet és vizet. Szó szerint tömegben indultunk neki a hegynek, de szerencsére fél óra után a nehezebb emelkedőkön szétszóródtak az emberek, mindenki a maga tempójában haladt felfele a lépcsőkön. Közel 4 km alatt kellett leküzdeni a 330 méteres szintkülönbséget. 270 méter magasról indultunk, a szi…

Veszélyes-e a síelés?

Január végén szüleimmel Franciaországba utaztam síelni. Nálunk a családban már-már hagyomány a téli síelés. Szüleim közel 20 éve telente többször is eljárnak a hegyekbe. Hol Ausztriába, hol Olaszországba, hol Szlovákiába, hol Franciaországba. Ilyenkor általában visznek magukkal valakit a családból, vagy akár többedmagunkkal is csatlakozhatunk. Tavaly unokaöcsémmel mentünk velük, szintén Franciaországba és a síelés második napján a felvonóból kiszállva sikerült olyan szerencsétlenül csúszni, hogy fellöktem Anyukámat, akinek térdszalag-húzódása lett és majd 2 hónapot feküdt otthon utána rögzítővel a lábán. Nem tudom, ez rémítette-e meg jobban Ádámot, vagy a hosszú buszos út Franciaországig, mindenesetre úgy döntött, hogy ő inkább otthon marad, míg mi síelünk, nem kockáztatva a testi épségét. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra nagyon, nehogy lesérüljek, mivel december óta megvannak a jegyeink a várva várt útra az USA-ba, ahol egy körutat tervezünk, valamint egy hajóútra a Karib-sz…

Tirana, Albánia fővárosa

Érkezésünk másnapján Tirana felfedezésére indultunk. A szállásunktól besétáltunk a központba. Már ez a séta is érdekes volt. Nagyon szép idő volt, ez fokozta a város mediterrán hangulatát. Az utcák tele voltak járókelőkkel, a parkokban idős bácsik ülték körül az asztalokat, dominóztak, sakkoztak, kártyáztak, a nénik az utcai árusoknál vásároltak. Mintha a város összes lakosa a házakon kívül tartózkodna. A főtérre érkeztünk, itt megkerestük a turista információs irodát, és beszereztük a szükséges térképeket és információkat. Tiranában nem kell nagy távolságokat megtenni, hogy az ember bejárja a látnivalókat, így nagyon kényelmes volt a városnézés. A főtéren kezdtünk, ami Szkander bég nevét viseli. Ekörül található az Óratorony, a város legrégibb mecsete, az Et’hem Bey mecset, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Opera épülete és itt található a tér közepén Szkander bég lovas szobra is. Épp dél lett, mire bejártuk a teret, meg is szólalt a müezzin imára szólító hangja a mecsetből, ugyanis Al…