Tirana, Albánia fővárosa

Érkezésünk másnapján Tirana felfedezésére indultunk. A szállásunktól besétáltunk a központba. Már ez a séta is érdekes volt. Nagyon szép idő volt, ez fokozta a város mediterrán hangulatát. Az utcák tele voltak járókelőkkel, a parkokban idős bácsik ülték körül az asztalokat, dominóztak, sakkoztak, kártyáztak, a nénik az utcai árusoknál vásároltak. Mintha a város összes lakosa a házakon kívül tartózkodna. A főtérre érkeztünk, itt megkerestük a turista információs irodát, és beszereztük a szükséges térképeket és információkat. Tiranában nem kell nagy távolságokat megtenni, hogy az ember bejárja a látnivalókat, így nagyon kényelmes volt a városnézés. A főtéren kezdtünk, ami Szkander bég nevét viseli. Ekörül található az Óratorony, a város legrégibb mecsete, az Et’hem Bey mecset, a Nemzeti Történeti Múzeum, az Opera épülete és itt található a tér közepén Szkander bég lovas szobra is. Épp dél lett, mire bejártuk a teret, meg is szólalt a müezzin imára szólító hangja a mecsetből, ugyanis Albánia, bár korábban a Föld egyetlen ateista államává vált, ma is többségében muzulmánok lakta ország. 

Szkander bég tér

Nekünk a müezzin hangja az ebédidőt jelezte, el is indultunk a piac felé, amerre a térképünk több éttermet is jelölt. Útközben még megláttuk Kapllan pasa türbéjét is, mely egy 19. század elején épült síremlék és egy érdekes aranyozott színű negyedkupola alatt található, amelynek nagyon jó a hangtovábbító képessége. Két végén állva kiabálás nélkül lehet beszélni egymással, pedig nagy a forgalom a környéken. Ezután a piacot is bejártuk. Itt zöldségek, gyümölcsök mellett dohányt és régi, albán okiratokat, útleveleket és hasonló régiségeket is árultak. Vettünk néhány gyümölcsöt és gondos kóstoló után egy nagy adag olíva bogyót is. Közel a piachoz találtunk egy szimpatikus éttermet is. Napos idő lévén a teraszon ültünk le, hiába volt november elseje, mégiscsak mediterrán itt a klíma. Ismét nem volt angol nyelvű étlap, és a pincér is kicsit beszélt csak angolul, de nagyon finom ételeket hozott ki végül és jól is laktunk, szóval nem problémáztunk ilyen apróságon.

Piac bejárat

Ebéd után tovább indultunk, még volt a városban látnivaló. A Tímárok hídjához mentünk, mely egy a 18. században épült kis kőhidacska, mely most gyalogoshídként funkcionál. A 90es években hozták helyre, mert miután a Lana folyamot, mely keresztülszeli Tiranát, szabályozták az 1930-as években és a híd így szerepét veszítette és ezért elhanyagolták.

Megnéztünk egy 7 szintes hatalmas és nagyon üres bevásárlóközpontot is. Itt a város valószínűleg legdrágább üzletei működhetnek. Vevőket nem igazán láttunk, de még nézelődőt sem sokat. 

Kihasználva, hogy még kicsit melegített a nap, kiültünk egy nagy teraszra is, kávézni, fagyizni. Ez volt az első hely, ahol az alkalmazottak nem voltak sem segítőkészek, sem kedvesek, és angolul sem beszéltek. 

A Szkander bég tér és a Teréz Anya tér között végig egy széles sugárút vezet, ezen sétáltunk hazafelé. Így elmentünk a tiranai Piramis mellett is, melyet 1988-ban nyitottak meg, Enver Hoxha múzeumaként, de 1991-ben már be is zárt, ugyanis Enver Hoxha a kommunista Albánia vezetője volt és a kommunizmus bukása után már nem volt értelme a múzeumnak. Egy részét még használják a Piramisnak ma is, TV stúdióként, de egyébként elég lehangoló a pusztulófélben lévő épület.

A Teréz Anya tér körül különböző hatalmas épületek sorakoznak, főleg egyetemi létesítmények. A tér mögött pedig egy nagy park húzódik, mi ezen vágtunk keresztül, majd egy tó partján kötöttünk ki, ahol vásári hangulat fogadott minket. Vettünk is édes, szirupokkal leöntött fánkocskákat, amiket valamilyen furcsa oknál fogva az albánok ketchuppal is esznek.

Innen már közel volt az apartmanunk, még olyan fél óra séta, néhol dudáló autók között lavírozva. Nagyjából 14 km-t sikerült sétálnunk, de azért még a konditerembe is lementünk, hisz ritkán van az embernek olyan szállása, amihez egy szinte privát konditerem is jár. Ugyanis az 5 nap alatt, míg ott voltunk, senkivel nem találkoztunk lenn sportolás közben.