Brazília, ahogy mi megtapasztaltuk

Közel egy hónapig élveztük az életet Brazíliában. Őszintén szólva, elsőre azt gondoltuk, túl sok idő lesz ez ott, főleg, hogy már nagyon nagy kitérőt nem akartunk tenni az Iguazu-vízesés és Rio de Janeiro között. Végül találtunk elég látnivalót ezen a szakaszon is, és az utazás egyik legjobb része volt ez az időszak. Pedig volt néhány dolog, amivel nehezen barátkoztunk meg a braziloknál. Először is, hogy még a turizmusban dolgozók közül is, nagyon sokan nem beszélnek sem angolul, sem spanyolul. Az igaz, hogy Dél-Amerika területének felét foglalja el Brazília és a kontinens lakosságának is a felét ők teszik ki, de azért tekintettel arra, hogy rajtuk kívül szinte mindenki spanyolul beszél a földrészen, ráadásul nekik igazán nem is lenne nehéz megtanulni a spanyolt, beszélhetnék többen a nyelvet.

Aztán észre vettük azt is, hogy ha a munkáról van szó, akkor nagyon kényelmesen csinálnak mindent, de mikor bármi másról, akkor sietnek, nyomakodnak, tolakodnak. Akár az úton, akár a tömegközlekedésen. Például a buszsofőröknek sosem sietős. Hiába érkezik el az indulási idő a menetrend szerint, a buszsofőr mindenkit megvár, aki integet neki. Ez először nagyon szimpatikus, azok után, hogy otthon sosem nyitja ki a sofőr az utolsó utáni pillanatban érkezőknek az ajtót. Viszont mikor már az ötödik-hatodik ember miatt áll meg a megállóban, akkor elég idegesítő. Az utasok is rosszul viselik a várakozást a megállóban, volt, hogy hangosan háborogtak, ha sokáig nem haladtunk sehova. A brazil buszok működése sem egyszerű, mert a sofőrön kívül jegyárus is ül a buszon, pénztárgéppel és külön kis kapun engedi át az utasokat, akik már vettek jegyet. Lehet feltöltős kártyával is fizetni sok buszon, így valamivel olcsóbb a jegy. Mi ezt csak úgy próbáltuk, hogy más kártyáját használtuk. Odaadtuk a pénzt az embernek, ő nekünk a kártyát, azt lecsipogtattuk, majd az ablakon, vagy ha volt hátsó ajtó, akkor ott, visszaadtuk a kártyát. Sok helyi is utazott így, szóval úgy tűnt, ez egy mindenkinek hasznos együttműködés. Nem tudjuk mennyit kereshetett a kártya tulajdonosa.

Brazil busz belülről

Amit még nem szerettünk, az az volt, hogy nehéz volt bármiről pontos információt szerezni. Valószínűleg ez a portugál nyelv ismeretének hiánya miatt is volt, de mivel írásban elég jól megértettem, így nem csak azzal volt baj. Általában nem lehetett rendes írásos információkat találni. Se menetrendekről, se programokról. Kicsit nehezebb volt így boldogulni, mint előtte bármelyik országban.

Vicces telefonfülkék

Egyébként temperamentumos, hangos, élettel teli nép a brazil, szeretik a mulatozást, és a sört nagyon. Elképesztő mennyiséget tudnak elfogyasztani. Statisztika alapján pedig nincsenek nagyon elöl az egy főre jutó sörfogyasztásban, de ahogy mi láttuk, ha egyszer isznak, akkor nem keveset. A hasukat is nagyon szeretik és ennek mi is nagyon örültünk, mert itt ettük a legfinomabbakat az egész út során. Isteni, változatos reggeliket kaptunk minden szálláson, ahol volt reggelink is, márpedig legtöbbször ez alapból benne van az árban. Mindenféle egzotikus gyümölcsök frissen préselt leve elérhető – maracuja, mangó, ananász, narancs. Legfinomabbak. A kedvencünket már írtam többször is, a lemérős rendszerű éttermeket, ahol nem az a lényeg, hogy annyit eszel, ami beléd fér, hanem hogy annyit fizetsz, amennyit a tányérodra szedsz. Súly alapján. Sokkal jobb rendszer. Nem ösztönöz sem túlzabálásra, sem pocsékolásra. Legalább ebben tudatosak, mert a szemétkezelésben még igencsak hátul járnak. Sajnos elég sok szemetes helyen jártunk. Akár városokban, akár a tengerparton. De főleg Rio-ban. Szelektív szemétgyűjtés persze nem működik. Legalábbis nem látványos.

Még magyar csigának nevezett péksütit is árulnak

És ha már a szemétnél járunk, tisztaságnál, az ivóvíz kérdése is érdekes. A déli tartományokban azt mondják, mindenhol iható minőségű víz folyik a csapokból, a szennyvíztisztítók megfelelnek az előírásoknak, viszont mégsem javasolják sehol a tisztítatlan csapvíz ivását, mert a vezetékek régiek és emiatt hiába a tiszta víz, össze lehet szedni fertőzést. Sok helyen viszont szerelnek fel víztisztító berendezést, és ott általában jelzik is, hogy iható víz folyik a csapból.

Brazíliáról sok helyen olvastuk egyébként, hogy drága, de mi nem ezt tapasztaltuk. Legalábbis az USA, a hajók és Patagónia után nagyon kedvezőnek találtuk az árakat. A szállások ára átlag 40 dollár volt, az USÁban ugyanez közel 60 dollár (két fő/éjszaka). Szinte mindennap ettünk étteremben, programokon vettünk részt, belépőket, szuveníreket vettünk, biztosítást fizettünk és mégis bőven benne voltunk a napi keretünkben.

Előző

Folytatás