Hogyan vált a Szlovák Paradicsom Szlovák Pokollá 2.

Nagy gyakorlatunknak köszönhetően, könnyedén felállítottuk a sátrakat a (vad)kempingben, aztán gondoltuk teszünk egy kis kört a közelben, sétálunk egy rövidet. Tűző napon sétáltunk 10-15 percig, már folyt rólunk a víz, mire árnyékos részre értünk végre. A piros jelen sétáltunk, majd kereszteződéshez értünk, ahonnan a kék jelen kellett folytatnunk az utunkat. Itt egy kedves szlovák bácsi próbált velünk kommunikálni. Egy fedett pihenő mellett ácsorgott, papírok voltak körülötte, de idő kellett, mire rájöttünk, hogy ő belépőjegyet szed itt a turistaúton. Nem elég, hogy fizetnünk kellett a kempingért, amiért cserébe nem sokat adtak, még az erdőbe bevezető úton is belépőt kellett fizetni. A meleg ellenére gyanúsan kémleltük az eget is, mert kezdett nagyon borulni, nem tudtuk érdemes-e elindulni. A bácsi látta, hogy bizonytalanok vagyunk és nagy elánnal megnyugtatott minket, hogy nem lesz eső, az út pedig nagyon szép, menjünk csak. Csalogatásul még kedvezményt is kaptunk, gyerekjegyet nem kellett vennünk, csak három felnőtt belépőt. Ezt már egyébként a somoskői várnál is tapasztaltuk. Úgy látszik a szlovák nép gyerekbarát.

Mivel visszafordulni amúgy sem szeretünk, hagytuk magunkat rábeszélni a túrára. Nagyon kellemes kis útnak indult az elején, a patak mentén sétáltunk, árnyékos fák alatt. Útközben vadvirágok, sziklák, vízesések mellett mentünk el. Aztán jött egy-két vaslépcső, majd egyre meredekebb és hosszabb létrák, amiken egész magasra másztunk a szurdokban. Ezekre nem számítottunk, és persze pont most vittük magunkkal az egyébként mindig elfelejtett túrabotokat, amik itt csak útban voltak. De ez még nem is lett volna akkora baj, de mikor az utolsó létrákon másztunk fel, elkezdett először csak csepegni az eső, majd pár perc múlva már szakadni. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor nincs nálunk sosem az esőkabát…most sem hoztunk magunkkal, hisz csak egy rövid körre indultunk a hegyen, ráadásul 35 fok volt induláskor.

Leküzdöttük a csúszós létrákat, próbáltunk megállni néhány fa alatt, de nem fogták vissza kellően az esőt, így inkább kocogtunk kicsit az esőben, bár nem tudtuk hová megyünk, mire számíthatunk. Szerencsére a hegy tetején, a Geravy fennsíkon, volt egy kis büfé, ahova be tudtunk húzódni és itt ücsörögve, már elégedetten konstatálhattuk, hogy mások még rosszabbul jártak, mint mi – később indultak, így jobban megáztak. Közben izgulhattunk a sátrak miatt is, hogy ne ázzanak be és mérgesek voltunk, mert kinn hagytuk a szabadban a kempingszékeket, amiket vizesen nem fogunk tudni használni.

Jó fél órát kellett várni, mire elállt az eső és tovább indulhattunk. Szerencsére újra kisütött a nap, így szinte meg is száradtunk, mire lecsúszkáltunk a hegy másik oldalán. Ahogy a falut elértük, rögtön egy étterembe botlottunk, így kárpótlásul az elázás miatt meghívtuk magunkat egy bőséges vacsorára.

Képek a Zejmár-szakadékból:

előzmények

De a kalandjaink ezzel még nem értek véget:

folyt. köv