Élet a vizen

Evezés közben naponta többször is megálltunk. Főleg az étkezések miatt. A reggeli és a vacsora mellett, sosem maradt el az ebéd és az uzsonna sem. Volt, ahol tudtunk várost nézni is, bár nem szívesen hagytuk magukra a kenukat, máshol pedig strandolni lehetett, hol kavicsos, hol homokos parton.

Éjszakánként főleg vadkempingeztünk, mert ritkán találtunk vízparti szállást, kempinget, pont azon a részen, ahol elértünk az aznapi 40 kilométeres szakasz végét. De egyébként is sajnos elég kevés szálláslehetőség, étkezőhely, bolt található a Duna-part közelében. Esztergomban két kemping is van közel a Duna-parthoz, de csak az egyiknél van lehetőség, hogy kis kocsival húzzuk fel a kenut a kempinghez, a másik kemping nem nyújt ilyen szolgáltatást, pedig egy több méter magasra kell a hajót felcipelni. Kulcson, a teljesen vízparti vendégházhoz, szintén kézben kellett mindent felvinni 5 méter magasra, a meredek sólyán. Foktőn és Baján már szerencsére csak a csomagokat adogattuk fel a magas parton, a kenukat lent lehetett hagyni, volt elég hely nekik.

Strandolásra alkalmas homokpad

Rengeteg állatot is láttunk útközben, a megszámlálhatatlanul sokféle madár mellett például még vidrát is. A Duna vize is elég tisztának tűnt, igazán csak a Budapest utáni nagyjából 20 kilométeres szakaszon volt koszos, meg még lejjebb néhány nagyváros után, 1-2 kilométeren keresztül. Persze jobb állapotok is uralkodhatnának, de így sem láttunk szerencsére sok szemetet.

A meccsnézés még vadkempingezés közben sem maradhatott el

Összességében nagyon jól telt az út és még a viszontagságok ellenére is rendben, épségben értünk Mohácsra. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbáljon ki bármilyen evezős túrát, teljesen más szemszögből ismerkedhet a tájjal, mást látni a vízről, mint a szárazföldről. A városok is más arcukat mutatják a víz felől érkezőknek, mint az utakon közlekedőknek. Ezt főleg Esztergomnál, Vácnál, Budapestnél, Dunaföldvárnál és Bajánál tapasztaltuk.

Mohácsra értünk