Hány ember fér be egy perui taxiba?

Ecuadorból hajóztunk tovább dél felé. Útközben, nagy örömünkre, delfineket vettünk észre. Valószínűleg a hajótól megijedő halakra vadásztak, mert egy ideig jöttek mellettünk. Vidám ugráltak a vízben, nagyon jó volt nézni. Aztán sajnos elmaradoztak és többször nem is láttuk őket.

Peruban kötöttünk ki legközelebb, méghozzá Salaverry kikötőjében. Itt nem sok látnivaló van, ez egy kis falu, viszont nem messze innen található Trujillo, Peru második legnagyobb városa. Nem fizettünk be semmilyen fakultatív kirándulásra, de érkezés előtti este kaptunk egy kis üzenetet, hogy a Norwegian fog transzferbuszokat biztosítani másnap a kikötőből Trujilloba. Még este lementünk helyet foglalni az egyik buszra, de már akkor furcsa volt a szervezés. Csak a második reggeli buszra kaptunk helyet, viszont a visszafele induló járat nem volt meghatározva, csak annyit mondtak, hogy óránként fog indulni busz és, hogy mikor jön az utolsó. Én nem aggódtam, hogy esetleg nem várna meg a hajó, ha nem férünk fel az utolsó buszra, de érdekes, hogy nem jutott eszükbe, hogy ha 2-3 busznyi embert bevisznek a városba, mi történik, ha mindenki az utolsó busszal akar visszajönni. Végül nem derült ki, hogy ment a logisztika, mert reggel, negyed órányi sorban állás után, miután már 10 perce el kellett volna indulnunk, szóltak, hogy még 40 percet kell várni a buszra, mert valahol elakadt. Szerencsére rögtön le is lehetett mondani az utat. Mi is így tettünk és kimentünk a kikötő elé, ahol a taxishiénák vártak már az utasokra. Ezek tényleg azok voltak. Nem tudom, hogy sodródtunk ilyen helyzetbe, de 5 perc múlva már egy 5 személyes taxiban találtuk magunkat, 3 mexikóival és a perui sofőrrel. Peruban semmiféle szabályok nem lehetnek a közlekedésben, simán hátraültetett 4 embert a kocsiba, 3 férőhelyre. Nem is tudom, miért mentünk bele. Ráadásul ezek után még az árat is úgy kellett lealkudni, mert nem is kocsinként kértek pénzt a taxisok, hanem személyenként. Mindenesetre ennek ellenére szerencsésen beértünk a városba. Másfél órát sétáltunk a központban, az óvárosban, ami elég jó állapotban maradt meg; szép, színes, felújított, koloniális épületekkel. Aránylag kevés az ember, nyugalom van. Viszont ha innen kimegyünk, hatalmas lesz a kontraszt a város többi részével szemben. Lepusztult épületek, vezetékek tömege, nyüzsgés, utcai árusok kiabálása. Alig 10 méter távolságra egymástól.

A szép, tiszta, rendezett, kolonális óváros

és az óvároson kívüli nyüzsgés

Mivel a városban nem sok látnivaló volt, és még a hajóra sem akartunk visszamenni, ha már betaxiztunk, kimentünk még Huanchaco tengerpartjára is. Oda is a már ismert taxissal mentünk és egyik előző utastársunkkal. Útközben megálltunk egy pillanatra Chan Chan romvárosánál is, ami egy 13-15. századból fennmaradt vályogépületekből álló világörökségi helyszín. Ez az egyik legveszélyeztetettebb is, mert az esőzések (főleg az El Nino esetén érkező heves esők) és a szél nagyon pusztítják a vályogot. Chan Chan városa 18 km2-en terült el, de a látogatók csak a legjobb állapotban megmaradt negyedet látogatják, sajnos a terület nagy része, ahogy az útról láttuk, egyáltalán nem áll védelem alatt, két forgalmas út is áthalad a területen és nagyon sok a szemét az út mentén. Lehangoló a környezet.

Chan Chan egyik külső részén

Huanchaco Trujillo leglátogatottabb tengerparti része, mely amellett, hogy híres szörfparadicsom, az ősi kultúrákból itt maradt kis halászhajókról - caballitos de totora- nevezetes. Ezeket használták hasonló módon is, mint a szörfdeszkákat. Sétáltunk a parton, megnéztük ezeket a hajókat, de nem maradtunk itt sem sokáig. Őszintén szólva, nekünk ez a hely is nagyon kiábrándító volt. Mindenütt csak a sok szemét, az utcákon, a tengerparton. Kóbor kutyák mindenütt. Kosz, por, rossz levegő…Érdekes volt látni, hogy egy fehér bőrszínű turista próbálja összeszedni a szemetet a tengerparton a sok kis barna helyi mellett, akik ügyet sem vetettek az egészre. De nem is volt túl hatékony. Egy kis zacskóba szedegette a saját szisztémája szerint válogatott szemetet. Egy fél csepp volt a tengerben, amit tenni tudott. Még annyi szemetet sem szedett össze, amit ott az emberek egy óra alatt szétszórtak a parton. Nem tudom, mikor jutnak oda, hogy rájöjjenek, hogy ha tisztább környezetet teremtenek maguk köré, azzal is ők is csak jól járnak.

Caballitos de totora

Másnap Callaoban kötöttünk ki, ahonnan Limába, Peru fővárosába tudtunk könnyen eljutni. Mivel nagy dugókról beszéltek és lassú közlekedésről, a hajót pedig semmiképpen sem szerettük volna lekésni, befizettünk egy limai idegenvezetésre a hajón. Elég sok időt töltöttünk a buszon, de látva a várost, és tudva, milyen a közbiztonság, nem bántuk egyáltalán. Lima hatalmas város, 9 millióan lakják. Ennek megfelelően hatalmas a nyüzsgés, embertömegeket látni mindenfele, itt is por van, kosz és büdös. Nagyon megy a kiskereskedelem itt is, rengeteg az utcai árus, valószínűleg most a karácsonyi bevásárlások miatt is többen vannak, de gyanítom ez egész évben így megy. Ráadásul Dél-Amerika legnagyobb kínai kolóniája is itt él, tehát el lehet gondolni, milyen piacozás megy itt.

Tömeg Limában

Lima főtere, a Plaza de Armas, nagyon rendezett ahhoz képest, más városrészek milyen állapotban vannak. Itt van többek között az elnöki palota is – Palacio de Gobiernio – ami előtt épp zajlott az őrségváltás, így belenézhettünk abba is egy kicsit. Közben fennakadás volt, mert találtunk egy párt a hajóról, akik nem találták a csoportjukat, majd míg nekik segített az idegenvezetőnk, a mi csoportunkból tűnt el valaki, így vagy 10 percet várakoztunk, mire végre mindenki meglett és mehettünk vissza a buszhoz.

Plaza de Armas

Jártunk még Lima sok negyedében, de már összefolynak az információk, a látottak. Rimacban a koloniális stílusú Paseo de Aguast és környékét néztük meg, aztán jött az elegáns San Isidro kerület és még mások is.  A következő városrész, amire felfigyeltünk, ami végre zöld volt és napsütötte, az az óceánparton elterülő, toronyházakkal megtűzdelt Miraflores negyed volt. Itt egy szép park húzódik végig a magas part tetején. Az óceán mentén húzódik ez a negyed, de legalább 100 méterrel az óceánpart felett magasodik. A bohém Barranco negyed Miraflores mellett terül el, itt a helyi Sóhajók hídját néztük meg és sétáltunk át rajta. Ez egy fahíd, ami arról kapta a nevét, hogy a környék szerelmes művészei itt sóhajtoztak be nem teljesülő szerelmeik miatt.

Puente de los suspiros

Peruban a világ néhány legnagyobb látványosságát tekinthetjük meg, mint például a Machu Picchut, a Titicaca-tavat vagy az amazonasi esőerdőket, de nekünk most sajnos ezekhez nem volt szerencsénk. Amit láttunk Peruból, nem volt nagyon meggyőző, nem ez lesz az első ország, ahova a következő szabadságunk alkalmával visszajövünk.

Előző

Folytatás